lehelet
lehelet [lehelet v. lehellet] főnév -et, -e [ë, e]
1. A tüdőből egyszeri alkalommal, könnyed, természetes lélegzéssel a szájon át kifújt levegő. Dögletes lehelet; ® hideg lehelet v. a csontvázak hideg lehelete; nehéz szagú lehelet; vkinek utolsó lehelete; utolsó, végső leheletéig: amíg csak él; (ritka) hamis a lehelete is: egész lényében, minden porcikájában h. A sok dohányzástól kellemetlen a lehelete. Mindig volt a lehelletének valamely különös illata, mintha fenyőerdőben levegőzött volna. (Krúdy Gyula) Bűzös lehelletek ömlenek a tátogó szájakból. (Nagy Lajos)
2. <Hidegben v. fényes felületen> a kilehelt levegőből kicsapódó pára. Az ablakon maradt a lehelete. Nincs itt meleg, meglátszik a lehelet. Csak annyi az élet, mint futó felhőnek Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet. (Petőfi Sándor) A rozsdás acélpengén nem hagy már a lehellet semmi foltot. (Mikszáth Kálmán)
3. (ritka, költői) Lélek, pára. A farkas fiakban sem volt már lehellet, | Eltaposva nyultak Toldi lába mellett. (Arany János) Visszatér szemébe a fény, Kebelébe a lehellet. (Arany János)
4. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Vminek érkezését, közeledését v. ottlétét jelző könnyed, finom hatás, előjel. A szabadság lehelete őt is megérintette. Csak érintsen lehellete Közelgő szellemednek: … Mindenhová követlek! (Petőfi Sándor) Kilebbent a tavasz lehellete. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): leheletfinom.
leheletű.
