lelenc
lelenc [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (elavulóban)
1. Talált gyermek, akit szülei elhagytak, kitettek (I. 1d) vhova. A kis lelencet a ház kapujában találta. Magánál tartotta a lelencet. Istók … a tejet a kis lelenccel szürcsöltette föl. (Mikszáth Kálmán) Marica lelenc, egy szegény kis árva, akit úgy szedtek föl az utcáról, mint egy megfagyott verebet. (Kosztolányi Dezső) || a. Lelencházban nevelt, oda beadott gyermek. A lelenceket nagyobb korukban kiadták munkára. Lelencet fogadott libapásztornak. Talált gyermek volt, lelenc, a lelencházból vették magukhoz, Pestről. (Nagy Lajos) || b. jelzői használat(ban) (ritka) Olyan <gyermek>, akit találtak, v. aki lelencházban van. Lelenc gyermek, kisfiú, kisleány.
2. (bizalmas) Lelencház. Beadja a gyereket a lelencbe, kiveszi a lelencből.
Szóösszetétel(ek): lelencruha.
lelences.
