lényeg
lényeg [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (filozófia) Vmely dolog azon tulajdonságainak összessége, amelyek nélkül az illető dolog nem létezhet, s amelyek egyben megkülönböztetik a többi dologtól. A művészet, az erkölcs lényege; a tőkés gazdaság lényege. A lényeg és a jelenség összefügg egymással, és egységet alkot. A megismerés a lényeget igyekszik feltárni. Ez lényegében más. Lényegénél fogva különbözik tőle. Nem adhatok mást, csak mi lényegem. (Madách Imre)
2. <Beszédben, megnyilatkozásban, írásműben> a tartalmi, fogalmi elemeknek, jellemző jegyeknek a mellékesektől elválasztott, rövidre fogott összege. A kérdés, a cikk, a mondanivaló lényege. Csak a lényeget mondd el! || a. Vmiben a legfontosabb, a legjellemzőbb. Nem ez a lényeg. Maradjanak a lényegnél! Ez nem tartozik a lényeghez. Ez nem érinti a lényeget. Mellőzve minden … feleselgetést, egyedül csak a kérdés lényegéhez szólok. (Gyulai Pál) || b. Lényegében: ha a lényeget nézzük; alapjában véve, tulajdonképpen, valójában. Lényegében igaza van. Lényegében nem mond ő se mást.
3. (elavult, irodalmi nyelvben) Vkinek a lényege: lénye (2). Egész lényegén valami izgatott, bágyasztó kimerültség volt észrevehető. (Jókai Mór)
lényegi; lényegű.
