lépés

Teljes szövegű keresés

lépés főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. (gyak. többes számban) A lép igével kifejezett cselekvés, mozdulat, ill. ennek eredménye, a haladás, járás egyik mozzanata; az a tény, hogy vki, vmi lép. Csoszogó, egyenletes, gyors, hangtalan lépések; ® ingatag lépések; lassú lépések; lépések dobognak, hangzanak; lépései ® elbotlanak alatta; ® kijön a lépés; ® elhibázza a lépést; eltéveszti, elvéti a lépést: a) nem ugyanazzal a lábával lép, mint a többiek; b) (átvitt értelemben) helytelenül cselekszik; meggyorsítja a lépést; ® megkettőzi a lépéseit; ® megkettőzteti a lépéseit; ® megnyújtja a lépést; megszaporázza lépéseit; lépést ® tart; lépést vált. Lenin 1904 májusában megjelent „Egy lépés előre, két lépés hátra” című művében tovább fejlesztette a pártról szóló marxista tanítást. Már egy lépés is nehezére esik. Egy lépést sem mer tenni egyedül.  A leány mintegy ösztönszerűen egy lépést tett hátra. (Mikszáth Kálmán) Hirtelen női lépések közeledtét hallottam. (Kuncz Aladár) || a. Lépésben v. lépést halad, jön, megy, hajt: lassan, nem futva, nem szaladva megy, ill. úgy hajt, hogy a ló nyugodt léptekkel, nem ügetve v. vágtában halad.  Toldi elérhette volna: de tisztesség (Gondolta) hogy e vad a királynak essék; Ő hát a lovat csak lépésben ereszté. (Arany János) Itt már a hintó is csak lépést baktathatott a szekér nyomában. (Jókai Mór) Lépésben mentünk szótalan. (Babits MihályDante-fordítás) || b. Tánclépés (1). Két lépés jobbra, két lépés balra.
2. (számnévi jelzővel) <A számnévi jelzővel meghatározott (sor)számú> emberi lépéssel (1) megtett távolság. Egy pár lépés az egész út. Tíz-húsz lépés ide. Tíz lépésre álltam onnan. Egy lépésről a kapuba v. a kapu mellé gurítja a labdát. Száz lépésről is megismerném. Egy lépéssel előbbre lépett. A harmadik lépésnél utolérte.  Az utas Száz lépésről látta, hogy majd lesz nemulass. (Petőfi Sándor) Alig mentek néhány lépést, midőn szembe jöttek az öregek. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben is) Egy lépést sem: a legkevesebbet sem, semmit sem. Egy lépést sem tágít álláspontjától.
3. (átvitt értelemben, kissé választékos) Vmely folyamat, ügy fejlődésének kisebb szakasza, üteme. Az első lépés: a kezdet, a kezdeményezés; óriási, (hét) mérföldes lépésekben; ® megteszi az első lépést; nagy lépést tesz előre; nagy lépéssel halad előre; lemarad egy lépéssel. Ez csak az első lépés. Ez az értekezlet lesz az első lépés a barátság kialakítása felé. Az ügy jelentős lépéssel jutott előbbre. Menjünk tovább egy lépéssel!  Egy lépéssel tovább vagyunk a végkifejléshez. (Vörösmarty Mihály) Tedd te az első lépést; ha nem sikerül, ugrani én fogok helyetted. (Vas Gereben)
4. (átvitt értelemben, sajtónyelvi) Vmely ügy sikere érdekében történő intézkedés, eljárás v. vmely jelentősebb cselekedet, tett. Diplomáciai, forradalmi, hivatalos lépés; bolond, elhamarkodott lépés; ® kétségbeesett lépés; szörnyű lépés; döntő, komoly lépés; első lépése az volt, hogy …; vmilyen lépésre ragadtatja magát; döntő lépésre szánja rá magát; elszánt, vakmerő lépésre vállalkozik; minden lépésére vigyáz; vkinek minden lépését figyeli; megteszi a szükséges lépéseket; lépéseket tesz abban az irányban, hogy …; lépéseket tesz vkiért, vkinek, vminek az érdekében. Semmilyen lépést sem hajlandó tenni az ügy érdekében.  Lépéseket tett a járásbíróságon a végrendelet kihirdetése érdekében. (Kosztolányi Dezső) Mihály fia … saját feje szerint házasodott, e lépéssel végleg elpuskázva a dolgot. (Móricz Zsigmond)
5. (játék) <Sakkban, dámában, malmozásban és kockavetéssel irányított játékokban> vmely figurának szabályszerű áthelyezése más kockába, ill. az állásnak ezzel járó megváltozása; húzás. Megnyitó lépés. A harmincötödik lépésben győzött. Ez remek lépésnek bizonyult.  Akadtak már bajnokok, akik tíz játszmát vezettek egyszerre, és tábla nélkül is játszottak, bemondva a lépéseket. (Karinthy Frigyes)
6. (zene) <Dallamban v. ugyanabban a szólamban> egymást követő két hang, ill. a köztük levő viszony. Dó-mi lépés; e-f lépés; kvart lépés.
7. (átvitt értelemben is) Lépésről lépésre: a) fokról fokra, következetes fokozatossággal; lépésről lépésre halad, old meg, valósít meg vmit; b) abban a mértékben, ahogy a lépések (1–6) következnek. Lépésről lépésre fogja be, megközelíti.  Lépésről lépésre tárult eléjök az elpusztult falu. (Gárdonyi Géza) A folyó sodra halálos zuhogással közeledett lépésről lépésre. (Krúdy Gyula)
Szóösszetétel(ek): 1. lépéshang; lépéshossz; lépésmutató; lépésváltás; 2. ballépés; csigalépés; díszlépés; életbelépés; ellenlépés; félrelépés; futólépés; hadbalépés; hatálybalépés; hosszlépés; ráklépés; rohamlépés; tánclépés.
lépésnyi; lépésű.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem