létére
létére [e] főnév (személyragos) és hatragos névutószerű haszn. létemre [ë-e], létedre [ë-e], létünkre, létetekre [ë-ë-e], létükre
1. Ámbár a szóban forgó személy v. (ritka) dolog nem más, mint amit az előtte álló névszó kifejez. Nő létére három versenyben is első lett. Meglett férfi létére sírva fakadt. Hallja-e szép asszony, hogy mehetett fiatal létére ilyen vén emberhez? (Mikszáth Kálmán) Szemet vetett, ötholdas kis parasztlegény létére „az özvegy papné” lányára. (Móricz Zsigmond) || a. Ahhoz képest, hogy a szóban forgó személy nem más, mint amit az előtte álló névszó kifejez. Öreg létére jól bírja a munkát. Mérnök létére elég járatos az irodalomban is. Öreg létére jól megöklözé S földhöz teremté az ifjút. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. (tájszó, elavulóban) Az előtte álló névszóval kifejezett minőségben; mint (afféle..) Diák létére csak tudhatja. Vén létedre megjöhetne már az eszed. Én parasztfiú létemre a sátoros szekéren való utazást nem tarthattam kényelmetlennek. (Táncsics Mihály) Hadi kormányzó létére Megesküdt ez ország szabad törvényére. (Sárosy Gyula)
