lever
lever ige
I. tárgyas Verve ledönt, leszakít, letaszít.
1. <Vkin, vmin rajta levő, ráerősített v. hozzánőtt dolgot> egyszeri v. többszöri ütéssel eltávolít, leszakít, letör; (egymás után) leüt. Leveri a diót: az érett diót hosszú rúddal leütögeti a fáról; leveri a lakatot; leveri a vakolatot. A fecske fészkit is leverik, pedig arról mindenki tudja, hogy isten madara. (Móra Ferenc) || a. (ritka) <Rendsz. több tárgyat> egy-egy durva, kíméletlen ütéssel, helyéről eltávolít, lelök, letaszít. Nekiesett a szekrénynek, levert róla vázát, virágot, könyvet. || b. (bizalmas) <Egy tárgyat> véletlenül v. szándéka ellenére, hirtelen v. erős mozdulattal leüt. A magasugró leverte a lécet. Ne hadonássz úgy, mert levered a lámpát! Ahogy megfordult, könyökével leverte a poharat. Merengésök közben összeütköznek, | s egymás kalapját leverik. (Vörösmarty Mihály) Az asszony … | kamrában néha szerte rakosgatván | levert a polcról hébért, köcsögöt. (Babits Mihály) || c. (ritka, régies) <Személyt> ütésével letaszít vhonnan. Hasztalanúl küldött, nem tudta leverni fokáról | A zászlós törököt Nándoron a magyar őr. (Vörösmarty Mihály)
2. (gyak. túlzó) Leveri a bőrt, a húst vkiről (vmiről): úgy (meg)ver vkit, vmit, hogy a bőr, a hús leválik róla; véresre ver vkit. Vigyázz, mert leveri a bőrt a képedről! Itt egy öreg cigány a derezsen [= deresen], ütik, verik …, Vernek le róla húsdarabokat. (Petőfi Sándor)
3. Vmin levő, vmire rárakódott, rátapadt idegen, piszkoló v. fölösleges anyagot a szóban forgó dologra mért ütésekkel, ill. magát a tárgyat vmihez hozzáverve eltávolít. Leveri a port a könyvről; leveri a havat a kalapjáról, a sarat a csizmáról; leveri a szivar, a cigaretta hamuját. A megszáradt sarat leveri a kerékről. Leverte a port a ruháiról. (Mikszáth Kálmán) Rágyújtott egy szivarra. A hamu mellényére hullott. Nem verte le. (Kosztolányi Dezső) || a. <Vmely tárgyat> a rajta levő idegen, piszkoló anyagtól ily módon megszabadít. Sáros cipőit leveri a konyhában. (Móricz Zsigmond)
4. <Szél, eső némely növényrészt, terményt> fájáról, száráról leszakít azáltal, hogy a fa ágait v. a növényt mozgatja, rázza. A vihar leveri a diót, a gyümölcsöt. A sebes zápor gyorsan megered, Leverve róla [= az ibolyáról] szirmot, levelet. (Tompa Mihály) Estefelé a konyhájuk előtti fa alatt találtam egy sárgabarackot, melyet levert a vihar. (Kosztolányi Dezső)
5. Lever vkit (a lábáról): a) haladásában, menésében akadályozva megtaszít és a földre dönt vkit. Jön egy szélroham, és leveri a lábáról. Majdnem levert ez a kerékpáros. A szembejövők majdnem leverték a lábáról. b) (régies, irodalmi nyelvben) <egy v. több ember> ütésekkel földre terít vkit. Félhalva fekszik, leverék Lábárul őt. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben) Lever vkit (a lábáról): a) <betegség, ital> annyira elgyengíti, ill. lerészegíti, hogy nem bír állni, járni. A váratlan tüdőgyulladás már az utókúrán verte le a lábáról, amikor kezdett belékóstolni az élet vidámságába. (Hunyady Sándor) b) (ritka) <személy v. cselekvés, esemény> eredeti szándékától eltérítve ráveszi vmire; leveszi a lábáról. Nehéz volt leverni a lábáról a kapacitálással. (Mikszáth Kálmán)
6. <Személyt, tömeget, tömegmozgalmat, rendsz. rövidebb harcban, csatában, fegyveres küzdelemben> erélyes, kíméletlen csapásokkal, megsemmisítő módon legyőz, s így úrrá lesz rajta. Leverik az ellenséget, a felkelőket, a lázadókat; leverik a felkelést, a lázadást. [Rohanunk a forradalomba.] Utólszor raktak katonákat, Pandúrt s vérebeket nyakunkba: … S ha most támadunk, le nem vernek. (Ady Endre) || a. (átvitt értelemben, régies) <Vetélytársat, ellenfelet versengésben, játékban> legyőz, felülkerekedik rajta. A földig v. (ritka) a porig leveri. Ma az egész társaságot le akarja verni a tekepályán. (Jókai Mór) Ezt a sok irigy pályatársnőt hadd verném le a földig. (Tolnai Lajos)
7. (átvitt értelemben) <Személyt vmely kellemetlen hír, esemény, körülmény> lelkileg megtör, egészen elcsüggeszt, elkedvetlenít. Ez a hír nagyon leverte. Gyermekének halála teljesen leverte. A hadúr kardja elvesztének híre leveri a népet. (Vörösmarty Mihály) Kellemetlen hír volt, leverte. (Mikszáth Kálmán) Édesanyja … meghalt, és ez annyira leverte, hogy munkabírása ismét nagyon megcsökkent. (Ambrus Zoltán) || a. (átvitt értelemben, ritka, költői) Kedvezőtlen helyzetbe juttat, taszít. Tündér szerencsénk kénye hány, vet, Játszva emel s mosolyogva ver le. (Berzsenyi Dániel)
II. Verve alacsonyabb helyre v. helyzetbe kényszerít, lefelé ver.
1. tárgyas <Vékony, hegyes v. ilyen alkatrészekkel fölszerelt tárgyat> ütésekkel a talajba mélyeszt, ill. oda ily módon rögzít. Leveri a karót a földbe. Ádám cövekeket ver le kerítésül. (Madách Imre) A városon kívül titokban találkoztunk: a marhavásártéren, ahol nyaranta a cirkusz veri le a ponyvasátrát. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyas <Nagyobb tárgyat, talajt> vmely súlyos tárggyal verve ledöngöl. Leveri a falat, a szoba földjét.
3. tárgyatlan <Eső> vmely mélyebben fekvő helyre ver (II. 1b). Az eső lever a pincébe.
4. tárgyas <Némely növényt az eső> nagy erővel v. hosszú ideig esve megdönt, megtör. Az eső leverte a gabonát.
5. tárgyas <Füstöt a szél> a földre nyom, s így felszállását megakadályozza. Úgy leveri a szél a füstöt, hogy majd megfúl az ember.
6. tárgyas (átvitt értelemben, ritka) <Árat, bért> kínálatával, beavatkozásával v. hatásával lenyom, csökkent. Leverik a munkabéreket. Az árverésen leverték a hulladékfa árát. Nem jár … a várba semmiféle kísértet, egyedül az a prózai indok veri le az árát, hogy a fenntartása nagyon sokba kerül. (Jókai Mór)
7. tárgyas (tájszó) Ütéseket mérve rá, lekerget. Leverte a tyúkokat a padlás lépcsőjéről. Leverte a teheneket a rétre.
8. tárgyas (átvitt értelemben, elavult) <Személyt> lebeszél vmiről, s így eredeti szándékától eltérít. A múlt vásárkor levelet kaptam Jancsi öcsémtől, melyben megírja szolgálatba állását … Bár még akkor sürgetőbben ügyekeztem volna leverni szándékáról. (Vörösmarty Mihály) Miután önnek olyan nagy kedve van a hadi pályához, erről nem akarom leverni. (Jókai Mór)
leverdes; levereget; leverés; leveret; leverhetetlen; leverhető.
