levő
levő [ë v. e] melléknév és főnév lévő
I. melléknév
I. A van ige melléknévi igenévi alakja helyett.
1. (valódi v. képes helyhatározóval) Olyan, aki, ami vhol, vmiben, vmin van, létezik, található. Az éppen ott levő orvos; a közelben levő rendőr; a nála levő pénz; a birtokában levő adatok; a kormányon levő párt. A két asszony … elmerült a szőnyegen levő kérdésbe. (Mikszáth Kálmán)
2. (állapothatározóval) Olyan, aki, ami vmilyen állapotban van. ® Érésben levő; jó karban levő ház; a veszélyben levő haza; kihalófélben levő állat. Az államhatalom a társadalmi tulajdonban lévő vállalatokra … támaszkodva irányítja … a népgazdaságot. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. (ritk. határozói igenévvel is) A fogva levő rab. Ön lelkeibe mélyed – keresi a rejtve levő mélyet. (Arany János)
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Olyan, aki, ami éppen most van <ellentétben azzal, aki, ami volt, vagy ezután lesz>. Ki írhatna le egy udvari bált a bécsi császári várlakban? … Háromezer vendég, akik közül … minden ötvenedik volt vagy levő, vagy leendő miniszter. (Jókai Mór)
II. A lesz ige melléknévi igeneveként. (ritka, választékos) Olyan, ami éppen lesz, alakul, ill. válik vmivé. A folyton levő világ; az egyre borúsabbá levő égbolt; a porrá levő ember.
II. főnév -t (rendsz. többes számban) (ritka) Olyan személy, aki vhol v. vmilyen helyzetben van. A házban levők mind elpusztultak. A hatalmon levőknek … megvannak saját udvari poétáik. (Mikszáth Kálmán)
Vö.: való.
Szóösszetétel(ek): hátralevő; jelenlevő; kinnlevő; meglevő; távollevő; tudvalevő.
