lobog
lobog tárgyatlan ige (-tam), -ott, -jon (főként 3. személyben)
1. <A levegő v. más erő által mozgatott könnyű, lenge tárgy v. vékony, szálas anyag> élénken ide-oda lebben, leng, lebeg. Lobog a fátyol, a bő ujjú ing; lobog a vágtató ló sörénye. Gyolcs az ingem, gyolcs a gatyám, Patyolat az ujja, Nem lobog az, nem lobog az, Ha a szél nem fujja. (népköltés) Jön már értem Ilona asszony, csakúgy lobog a szoknyája! (Gárdonyi Géza) [A zászló] áll … | a háztető ormán | … birkózva … a viharral | … és egyre fönségesebben lobog. (Kosztolányi Dezső)
2. <Láng> föl-fölcsap; <tűz> hevesen, föl-fölcsapó lánggal ég. Lobog a csóva, a fáklya, a pásztortűz. A máglya kigyúl, s föl egekre lobog. (Czuczor Gergely) Az unalom egymáshoz űz, Leűlünk, hol lobog a tűz. (Gyulai Pál) Néha gyertya lobogott a sötét boltívek alatt. (Kuncz Aladár)
3. (tájszó) Bugyborékolva forr. Lobog már a víz. || a. (tájszó) <Forrásvíz> bugyborékolva fakad fel.
4. (átvitt értelemben) <Heves érzelem, indulat> nagy fokon mutatkozik vkiben. Lobog benne a buzgóság, a düh, a (harci) kedv, a szenvedély, a vágy. Bár vészben is, ott lobog a szerelem. (Vörösmarty Mihály) Róbert szavai … emelkednek, dagadnak, addig a bizonyos pátoszig, melyben egy nép szilaj lelkének minden … reménysége lobog. (Karinthy Frigyes) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Szem vmely heves érzéstől> nagyra tágul, és élénk tűzzel fénylik. Óriási barna szeme furcsán lobog. (Karinthy Frigyes)
Igekötős igék: ellobog; fellobog; meglobog; végiglobog.
Szóösszetétel(ek): libeg-lobog.
