megbódul
megbódul tárgyatlan ige
1. (ritka) Hirtelen bódulni kezd, elbódul, bódulatba esik. Az ütéstől megbódult.
2. (népies, régies) Eszét veszti, megbomlik; megbolondul. Megbódulok! – szól …, midőn szemeit kezével takarva a szoba közepén megállt. (Eötvös József) Úgy szereti a férfiakat, majd megbódul értük. (Jókai Mór)
megbódulás; megbóduló; megbódult.
