mérce
mérce [e] főnév mércét, mércéje [e]
1. Általában pontos beosztású finom mérő műszer. Fogó közé szorított fejem három oldalról is fotografálják, aztán vissza a görebek, fiolák, mércék közé. (Karinthy Frigyes) || a. Magasság (hosszúság) megállapítására haszn. centiméteres beosztású rúd. A mérce alá áll: <hogy testének magasságát megmérjék>. A vízállást mércén olvassa le. A mérce 190 cm-t mutat. A legények sora megindult a mérce felé, majd onnan kibukkanva az ezredorvos elé került. (Gelléri Andor Endre) || b. (vegyi ipar) Üvegből készült, mm-ekre beosztott, alul talpas, felül nyitott, csőszerű edény, amelyet különféle folyadékok, híg vegyszerek mérésére használnak.
2. (régies) Negyed vékának, máshol egy vékának megfelelő űrmérték. || a. jelzői használat(ban) Ilyen mennyiségű. Nem ennél valamit?… – De biz igen, egy mérce abrakot. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Két leányát hozza zsákban…, hogy egy koszorú hagymáért s egy mérce sóért eladja. (Péterfy Jenő)
3. (átvitt értelemben) Mérték, igény, követelmény. Magasra teszi v. emeli a mércét. Ezt a teljesítményt nem lehet mércének megtenni.
Szóösszetétel(ek): gabonamérce; tolómérce.
mércés.
