mi [1]
mi [1] névmás, személynévmás többes szám 1. sz.; tárgyként: minket [e] v. bennünket [e-e]; határozóként a megfelelő személyragos határozószókat használjuk: alánk, bennünk stb. Nyomatékos alakja gyak. mi magunk v. magunk; ld. maga [1]; (népies) mink
I. (alanyként v. tárgyként)
1. Azok, akik most beszélünk; én és te v. ti, ill. én és ő v. ők, akiknek nevében beszélek (akár jelen vannak, akár nem). Mi elmegyünk, ti még maradjatok. Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk…! (Petőfi Sándor) Ki minket üldöz, szívét vágja ki. (Ady Endre) Géza bácsi… csupa szív, kedély… Náluk mindig jól éreztem magam. Naivabban, mint mi, de boldogan élt a család. (Szabó Lőrinc) || a. Az a térben v. időben tekintett nagyobb közösség, amelyhez én (a beszélő v. író) is hozzá tartozónak vallom magam. Mi magyarok; mi, a XX. század fiai. A honfibú mely elzsibbaszta minket, Tenálad munkás fájdalom leve. (Arany János) Adj magyarságot a magyarnak, | hogy mi ne legyünk német gyarmat. (József Attila)
2. <Főleg a tudományos értekezés és a szónoklat nyelvében, szerényebb kifejezésként:> én. Az eddigi véleményekkel szemben mi arra a következtetésre jutottunk, hogy… || a. <Ún. „fejedelmi többes”-ként:> én, az uralkodó. „Mi első József, Isten kegyelméből stb. stb.” kezdődik az okmány. (Jókai Mór)
3. (ritka) <Általánosításban, általános érvényű megállapításban:> az ember (II. 2) általában. Mindenféle baj érhet minket.
4. (ritka, finomkodó v. kedveskedő, néha gúnyos is) <Gyerekekhez szólva, felnőttek részéről, főleg iskolában:> te v. ti, aki(ke)t nem akarlak megnevezni, ill. megszégyeníteni. Mi soha nem figyelünk? Már megint azt hisszük, hogy a tanár nem lát minket. Most fölvesszük ezt a ruhácskát, és akkor mi leszünk a legszebb baba a világon.
Használata:
a) <Névmással v. főnévvel megjelölt, ill. a szövegkörnyezetből v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szemben a többes számú 1. sz. kiemelésére, fő- v. mellékhangsúllyal.> Mi voltunk az elsők, nem ti. Mi kapálunk, ti kaszálni mentek. Mi is veletek megyünk. Erről mi másképp vélekedünk. Ők elmehetnek, de minket ne várjatok. Játsszunk, játsszunk… Méhcsoportot, rózsafát, …Mink is, mink is raj leszünk. Andalogva és dönögve Ágról ágra röppenünk. (Vörösmarty Mihály) Mi vesszünk el, ne a haza. (Petőfi Sándor) –a1 <Ugyanilyen helyzetben, értelmezővel v. jelzői mellékmondattal, amely gyak. az állásfoglalást okolja meg v. magyarázza.> Eddig csak hibáiról hallottunk a jelöltnek, de mi, akik jól ismerjük őt, értékeiről is beszámolhatunk. Mi többiek másként gondoltuk. [A népnek] Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, Enyhítsük mi költők. (Petőfi Sándor) Meddig lesz még úr a betyárság És pulya had mi, milliók? (Ady Endre)
b) <Szembeállítás nélkül, a figyelemnek a beszélő személyre és a hozzáértett személy(ek)re irányításával v. érzelmileg erősen színezett mondatban, rendsz. mellékhangsúllyal.> Mi szívesen segítségedre leszünk. Minket ne várjatok. Mi az ördögnek csinálnánk mi ilyeneket?! Ha láttál volna minket! Nem vagyunk mi sem közvélemény, se országgyűlés. (Mikszáth Kálmán)
Megjegyzés: a tárgyul haszn. Minket v. bennünket alakok valamelyikét az említett eseteken kívül mindig kitesszük, valahányszor az ige alakjából v. a beszédhelyzetből nem világlik ki a tárgy nyelvtani személye.
II. (birtokos jelzőként, -nk ragos birtokszó előtt, rendsz. megelőző határozott névelővel) A velünk (mint beszélőkkel, írókkal) meghatározott kapcsolatban levő; az <a személy, dolog>, aki, ami a miénk, aki, ami hozzánk tartozik. Ez a mi kertünkben termett. A mi házunk nagyobb, mint a tiétek. Te nem ismered a mi kancsónk esetét? Hát elbeszélhetem. (Kosztolányi Dezső) || a. (tréfás) <Elbeszélésben, a már ismerős hősről:> a már említett, a szóban forgó. Erre a mi Sándorunk felkapta a botját, és… A mi emberünk se rest, Oda nyargal egyenest A lyuk mellé. (Petőfi Sándor) Hanem a mi Péter-Pálunk | Háza körül mást találunk… (Arany János) || b. (bizalmas) A mi emberünk: a) a mi érdekeinket képviselő, a mi nevünkben szereplő személy; b) (aki) tetszik nekünk, mert hasonlóan gondolkozik, mint mi.
Használata:
a) <Birtokos jelzővel, -é jelű főnévvel, főnévi névmással v. főnévvel szembeállítva v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szemben, a többes számú 1. személyű birtokos kiemelésére.> A mi fiunk idősebb, mint a szomszéd fia (a szomszédé). A mi gyermekkorunkban más játék járta. A mi kertünkben több a gyümölcsfa, mint a tiétekben.
b) <Szembeállítás nélkül, a beszélő személyeknek mint birtokosoknak némi kiemelésével, gyak. a birtokszóval jelölt személy iránti szeretet, kedveskedés hangulati értékével, néha fölöslegesen is, különösebb szerep nélkül.> A mi fiunk, a mi szegény fiunk, ha most itt volna! Ilyen a mi életünk. Tovább is egy a mi utunk. (Kaffka Margit) –b1 (ritka, irodalmi nyelvben) <Határozott névelő nélkül, emelkedett stílusban.> Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! (Arany János) Mégis és újra: föl a szivvel Mi véres szivünkért, Mi kinunkért, mi bánatunkért, Mi szegény meggyötört hitünkért. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): mialánk; mialólunk; mialattunk; miáltalunk; mibelénk; mibelőlünk; mibennünk; mielénk; miellenünk; mielőlünk; mielőttünk; miértünk; mifelénk; mifelettünk; mifelőlünk; mifölénk; mifölöttünk; mihelyettünk; mihozzánk; miirántunk; mikörénk; mikörülöttünk; mikörülünk; miközénk; miközöttünk; miköztünk; miközülünk; mimellénk; mimellettünk; mimellőlünk; mimiattunk; mimögénk; mimögöttünk; mimögülünk; minálunk; minekünk; minélkülünk; mirajtunk; miránk; mireánk; mirólunk; miszerintünk; mitőlünk; miutánunk; mivégettünk; mivelünk.
