mórikál
mórikál ige -t, -jon (népies)
tárgyas <Személy, főleg nő a derekát> tetszelegve, kényeskedve ide-oda mozgatja, riszálja. Szép karcsú derekát negédesen mórikálva előkeringőzött a gyertyánfák mögül. (Mikszáth Kálmán) || a. Mórikálja magát: a) ilyen mozdulatokkal, gyak. szemérmeskedő v. tettetett vonakodással, játékosan v. zavartan illegeti magát; kelleti magát. Így mendegéltek dévánkodva a szobaleány, a kisasszony, a kisasszony a szobaleány testtartása szerint mórikálva magát, ami felette mulatságos látvány volt. (Mikszáth Kálmán); b) (ritka) fintorogva vonakodik, mentegetőzik, kényeskedik; kéreti magát. Baracskay bácsi … a múltat szerető, jelent megvető öreg urak naivságával mórikálta magát, hogy ő még nem ismeri a vasutat. (Krúdy Gyula) || b. (tárgy nélkül) Zsiga mórikálva meghajtotta magát…, mímelvén az akkori nemes lovagokat. (Mikszáth Kálmán) Elővette a kis tükrét …, s nézte benne magát …, s mórikált, mint a cica. (Móricz Zsigmond)
mórikálás; mórikáló.
