morog
morog ige -tam, morgott, -jon (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Főleg kutya> nemtetszése jeléül csukott szájjal rekedt, mély, berregéshez hasonló hangot hallat. A kutyák lefeküdtek lustán …, és nem ugattak, hanem csendes filozófiával pislogtak és morogtak. (Mikszáth Kálmán)
2. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Ember, tömeg> elégedetlenségét, bosszúságát elfojtott hangon, félhangon mondott szavakkal fejezi ki. A gyerekek morogtak a sok lecke miatt. A kiadások miatt az apa kissé morgott. Szégyen és gyalázat! zúg, morog mindenki, Egy paraszt fiúval még sem áll ki senki. (Arany János) Édesapám … csetlett-botlott, szédült, morgott, szitkozódott s türelmetlen volt. (Móricz Zsigmond) Ágy szélén mereng, morog. (József Attila) || a. tárgyas Morogva (2) mond, közöl vmit. Átkot, szitkot morgott a fogai között.
3. tárgyatlan (átvitt értelemben, ritka, költői) <Tárgy, természeti jelenség> mozgás közben olyan hangot ad, mint amikor a kutya morog (1). Megindultak az erecske mentén … A patak velük ment, zsémbelt, majd morgott. (Mikszáth Kálmán) Lábom alatt álmatlan forogtak, | ütött gyermekként csendesen morogtak | a sovány levelek. (József Attila)
Igekötős igék: átmorog; belemorog; félremorog; hátramorog; közbemorog; megmorog; odamorog; összemorog; rámorog; visszamorog.
morgó.
