meghajol
meghajol tárgyatlan ige
1. <Személy> felsőtestét v. nyakát meghajlítja, meggörbíti. Meghajolt, hogy ne verje be a fejét az alacsony ajtófélfába. || a. Ezzel a mozdulattal udvariasan v. hódolattal köszön vkinek, ill. (ritka) kifejezi, hogy beleegyezik vmibe. ® Földig meghajol; mélyen meghajol vki előtt. Meghajolt, vette a kalapját, és elment. Mélyen meghajoltam, s féltérdemre ereszkedve vártam a királyné megszólítását. (Gárdonyi Géza) A herceg meghajolt … Vilma kisasszony előtt, táncra kérve őt. (Krúdy Gyula)
2. (ritka) <Tárgy, növény> meghajlik (1). Sáskák lepik a Tisza partjait, | A jegenye derékig meghajol. (Juhász Gyula) Jön a darázs, jön, megszagol, | dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol. (József Attila) || a. <Személy, test, testrész> meghajlik (3). Az ember két kezébe hajtá csüggedt fejét. Még most is meghajolt ezen súlyos emlék alatt, ha visszagondolt rá. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben, választékos) Meghajol vki, vmi előtt: engedelmeskedik neki. Meghajol az erőszak előtt. Meghajolt főnökének minden szeszélye előtt. Dzsafár meghajolt a parancs előtt. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, választékos) Meghajol vmi előtt: elismeri vminek az értékét v. az érvényét. Én meg tudok hajolni azon okok előtt, melyek nagysádat azon lépésre vezették. (Jókai Mór) Jellemed előtt mindig meghajoltam. (Tolnai Lajos)
meghajolás; meghajoló; meghajolt.
