mégsem

Teljes szövegű keresés

mégsem kötőszó és határozószó, (népies, bizalmas) mégse
I. kötőszó <A mondat elején, belsejében v. a végén, gyak. a mondat főhangsúlyos szavaként, annak kifejezésére, hogy az előzményekből természetszerűleg v. logikusan várható következménynek éppen az ellenkezője áll fenn v. történik.>
I. <Egyenrangú ellentétes mondatokban, egyes mondatrészek szembeállításában is, önállóan v. és, de, azért, azonban, pedig, hanem, tehát, csakhogy kötőszóval együtt.>
1. <A mondatban kifejezett ellentét szembeállításának nyomósítására:> az előzményekben közölt ténnyel, állítással szemben, annak ellenére sem; mindamellett nem. Alig eszik (és) mégsem éhes. Álmos volt, s mégsem tudott elaludni. Szörnyen megfázott, mégsem lett beteg. Úgy hallom, jó fizetése van, és mégsem tud kijönni belőle.  Felébredek, …Ittam; de mégsem érzek Az én fejembe terhet. (Csokonai Vitéz Mihály) Lángvonással egy kép bennem ég, Folyton érzem, és mégsem találom. (Kölcsey Ferenc) Kergettem a labanc-hordát, Sirattam a szivem sorsát, Mégsem fordult felém orcád | Rossz csillagú Magyarország. (Ady Endre) || a. Az előzményekben foglalt v. magától értődő v. csak odaértett okokkal, érvekkel, állítással, ítélettel szemben, azoknak ellenére sem. A látszat ellene szól, de mégsem ő a hibás. || b. Az előzményekben foglalt ösztönző körülmény ellenére sem. Örökké biztatom, hogy menjen orvoshoz, mégsem megy. Belátom, hogy pillanatnyilag előnyös volna, de mégsem teszem. || c. <Felszólítást, parancsot, kötelességet tartalmazó mondat után következő s a parancs eredménytelenségét kifejező állítás nyomósítására.> Mondtam neki, hogy írjon levelet, (s) mégsem írt.
2. <Fokozásban, hasonlításban, különneműek szembeállításában, vmely körülmény elismerése után a nem várt következmény, elhatározás, döntés, ítélet nyomósítására:> (hanem, azonban) annak ellenére sem. Nagy baj a betegség, de mégsem az a legnagyobb. Szép ez a szövet, de mégsem ezt választom.
3. (erős érzelmi hangsúllyal) <Erős ellenkezés, dac kifejezésére, a megelőző kifejezett v. odaértett feltevés v. állítás után:> azért sem; annál kevésbé. Így áll a dolog? Akkor mégsem megyek el. Mégsem csinálom, amit ő akar.
II. <Főmondatban, kifejezett v. csak odaértett előzmény után, azzal ellentétben.> Sok ideje volt, és mégsem végezte el, amit ígért. Folyton készült, de mert nem lett készen a dolgával, mégsem ment el a lakodalomba. || a. <Megengedő értelmű mondattal kapcsolatban, ellenvetést tartalmazó tagadó mondatban:> a részletezett körülmény megléte v. bekövetkezése ellenére sem. Ha beteg vagyok is, mégsem jajgatok. Bár tudja, hogy baj lesz belőle, mégsem enged. Ámbár félt, mégsem nem futamodott meg.  Ha ez a pénz volna csak foglaló, S még száz ennyi lenne borravaló, S id’ adnák a világot rá’dásnak, Szeretőmet még sem adnám másnak! (Petőfi Sándor)
III. <Mellékmondatban a közvetlenül megelőző v. távolabbi előzményként közölt állítás, feltevés, kérdés stb. tartalmával szembeállítva:> az előzményekből ismeretes ellentétben sem.
1. <Elhangzott (határozott) állítás, megállapítás után következő ellentétes értelmű feltevésben, de, azonban kötőszóval v. önállóan.> Holnap esni fog, de ha mégsem esik, kirándulunk. Biztosan eljön, de ha mégsem jönne, írok neki.
2. <Különféle határozói, valamint alanyi, tárgyi mellékmondatokban, annak hangsúlyozására, hogy a mellékmondat egy előzőleg elhangzott állításhoz, megállapításhoz stb. képest váratlan, meglepő közlést tartalmaz.> Meg akart venni egy kabátot; mikor aztán mégsem vette meg, szemrehányást tett magának. Próbáltuk rábeszélni, de azt mondta, hogy mégsem megy el. Magától értetődik, hogy mégsem házasodott meg.  Tűvé tettek értünk mindent, s természetes, hogy mégsem találtak. (Jókai Mór)
II. határozószó (egyszerű mondatban) <Nyomósító szóként, kifejezett v. csak lappangó v. csak odaérthető ellentét érzékeltetésére.>
1. <Vmely határozó után, annak a megállapításnak nyomósítására, hogy bár a határozóban kifejezett körülmény után egyebet várnánk, a cselekvés, állapot ennek ellenére sem következik be.> Sok erőlködéssel mégsem tudta felemelni a követ. Hanyagsága mellett végül mégsem maradt el a munkájával.
2. <Töprengés, latolgatás után: az állásfoglalás, elhatározás, ítélet nyomósítására:> az ellenkező tények, érvek ellenére sem. Hátha mégsem igaz? Mégsem szép ez a szövet. Lesz, ami lesz, mégsem megyek el oda v. nem megyek el oda mégsem.  Örül a szivem és mégis sajog belé, Hányja-veti a hab: mért e nagy jutalom? | Petőfit barátúl még sem érdemelé. (Arany János)
3. <Vmely cselekvés, magatartás, helyzet, állapot stb. helytelenítésének nyomósítására:> minden mentegetés, szépítgetés ellenére sem; igazán nem, valóban nem. Ez már mégsem járja U. Ilyet mégsem kellett volna tenni.  Szégyen és gyalázat: zúg, morog mindenki, Egy paraszt fiúval még sem áll ki senki! (Arany János) Lina máskor tízszer elment volna gyalog, de ezüsttel díszített antilop cipőben mégsem mehet, kint csatakos az út. (Móricz Zsigmond)
4. Még mindig nem, (bizonyos idő múltával sem), holott már régen ideje lett volna. Mégsem hagyod abba az ordítozást? Már három órája áll a vonat, mégsem indulunk? Mégsem jön, pedig most volna a legnagyobb szükség rá.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem