megun
megun [g-u] tárgyas ige
Vkit, vmit végképp, teljesen unalmasnak, érdektelennek kezd találni, vki, vmi úgy hat rá, hogy teljes fásultságot, lelki fáradtságot érez iránta. Megunta a dicsőséget; megunja az életet: kiábrándul az életből, többé nem talál benne semmi vonzót; megunta a falut, a hosszú várakozást. A jót is megunja az ember. Mindent megún az ember, s édes a változtatás. (Berzsenyi Dániel) Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat, | én zavarnám a fele varjat. | S bármi efféle volna munkád, | velem azt soha meg nem unnád. (József Attila) || a. Végleg megelégel vmit. Ha majd minden rabszolga-nép Jármát megunva síkra lép, …S a zsarnokság velök megütközik: Ott essem el én, A harc mezején. (Petőfi Sándor) Mért nem maradtál hát a fényes égben?… Megúntam ott a második helyet, Az egyhangú szabályos életet. (Madách Imre) És megúntam a dalt is. Ajakam | Csukott és keserű. (Tóth Árpád) || b. (kissé bizalmas) Megunja magát: életét, körülményeit, helyzetét kezdi unni, kezdi unalmasnak érezni. Hej, élet, élet, kanász élet, ez osztán az élet, Ha megúnom magamat, magam is úgy élek. (népköltés)
megunás; megunat; megunható; megunó; megunt.
