megvesz [1]
megvesz [1] [ë-ë] tárgyas ige
1. Pénzért megszerez, megvásárol (1) magának vmit. Megvettem az anyagot az új ruhához. Megvettem Petőfi költeményeinek kritikai kiadását. Megveszem tőled ezt a képet. Megveszed a jegyet a cirkuszba? Híni kell csak a szabót, a Posztó meg van véve rég. (Petőfi Sándor) Húsz esztendőm eladom. | Hogyha nem kell senkinek, | hát az ördög veszi meg. (József Attila)
2. (átvitt értelemben, ritka, rosszalló) Megvásárol (2), megveszteget (1). Ezt az embert is megvette. Aranyon árulót te keressz hiába, | Mondván: „nesze! hű légy.” Senki nem oly kába. | Senki biz’ oly olcsó, kinek ezt mondd, nincsen: | „Megvettelek, ugy-e, alku szerént, kincsem?” (Arany János) Nem volt-e igazam, hogy [Miltiades] áruló? | Hogy Dárius megvette? (Madách Imre)
3. (bizalmas) <Vmely követelést> behajt (3) vkin. Megvették rajta a kölcsönt kamatostul. Mai napig is kétakkora az itce Cinkotán, mint másutt, csakhogy kétszer is veszik meg az árát. (Jókai Mór) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Megbosszul, megtorol vmit. Agramánt királyuk… mondá fenyegetve, | Hogy Troján halálát, ahhoz illő áron, | Megveszi Nagy Károly római császáron. (Arany János–Ariosto-fordítás)
4. (tájszó) Későbbi felhasználás végett kivesz és eltesz vmit. Ennek a dinnyének megvesszük a magját, mert nagyon jó fajta. Vegyük meg a disznó vérét, jó lesz hurkába.
5. (régies) <Várat, várost> elfoglal, bevesz. Döntöttem falait, Megvettem várait Ellenségnek. (Faludi Ferenc)
6. (átvitt értelemben, régies) Megveszi vkinek a szívét: megnyeri, meghódítja. Egy cigányleány… mindenféle praktikákkal a vezérek szívét meg tudta venni. (Jókai Mór)
7. (átvitt értelemben, népies) Megveszi a hideg: nagyon fázik, majd megfagy. Eressz be hát, csárdás kis angyalom, Mert megvesz a hideg. (népköltés)
Szólás(ok): ld. isten.
megvehetetlen; megvetet v. megvétet; megvevés; megvevő; megvett.
