mérnök
mérnök főnév -öt, -e [e]
1. Olyan felsőfokú képesítést szerzett személy, aki egyetemi tanulmányok v. azonos értékű gyakorlat és végzettség alapján a műszaki tudományok alkalmazásával foglalkozik. Hajóépítő, okleveles, tervező, útépítő, vasúti, vízépítő mérnök. Mint mérnök, a motorokban tett szert nagyobb járatosságra. (Kuncz Aladár) A „Földgáztársaság” mérnöke volt. A lányának kurizáltam. (Hunyady Sándor) || a. <Főleg a vasútnál és a postánál> (az első szakcsoportba tartozó) ilyen képesítésű, (leg)alacsonyabb rendfokozatú műszaki tisztviselő a főmérnök alatt v. (ritka) ilyen rang.
2. (1945 után) Az Agrártudományi Egyetemen, ill. vmelyik mezőgazdasági főiskolán oklevelet szerzett személy. Mezőgazdasági mérnök.
3. (átvitt értelemben, 1945 után) A lélek mérnökei: az írók, a költők.
Szóösszetétel(ek): 1. mérnökjelölt; mérnökkar; mérnökkari; mérnökképzés; mérnök-munkaközösség; mérnökszakszervezet; mérnökutánpótlás; 2. bányamérnök; elektromérnök; építészmérnök; erdőmérnök; folyammérnök; főmérnök; gépészmérnök; hadmérnök; hangmérnök; kohómérnök; kultúrmérnök; osztálymérnök; vegyészmérnök.
mérnöki; mérnökség.
