mert
mert [e] kötőszó
I. kötőszó
1. <Olyan mellékmondat kapcsolására, amely a megelőző főmondatbeli közlés tartalmának nem szubjektív magyarázatát, hanem valóságos okát adja meg; a főmondatban gyak. azért, (ritka) amiatt utalószóval:> annál az oknál fogva, hogy…; mivel; minthogy. Fűtök, mert hideg van. Azért eszem, mert éhes vagyok. Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. (Petőfi Sándor) A protestánsoknak azért nem kellett [az új főispán], mert katholikus. (Mikszáth Kálmán) Anyámnál laktam akkor…, mert beteges borzalommal féltem régi otthonomtól. (Kaffka Margit) || –11 (ritka) <A cselekvés v. a történés okának előrebocsátásával:> mivel. Mert éhes volt, megette a kenyeret. Mert ő becsületes lelkű, igaz: Azt gondolá, hogy minden ember az. (Petőfi Sándor) || –12 (ritka) <A mondat belsejében:> mivel. S örömem, bánatom mert érdekel téged: Egy csöppjét keserű poharamnak végyed! (Tompa Mihály)
2. <A vele bevezetett mondat a beszélő véleményét okolja meg.> Rossz fiúcska, mert nem eszi meg a spenótot. A horgonyt is vasmacskának nevezi a nép és okosan, mert megfogja a tárgyakat, mint a macska az egeret. (Mikszáth Kálmán) || a. <Vmely felszólítás, felhívás, ill. tiltás megokolását tartalmazó mondat bevezetésére.> Siess, mert máris késő van! Ne írj neki, mert úgysem válaszol. Sietni kell, mert sok a dolog. Mindig hátul és alant hevertél! | Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed. (Petőfi Sándor) Eredj most a szemem elől, ne lássalak, mert csak az epém forr fel. (Mikszáth Kálmán) || b. <Felszólítás, tiltás után, bizonytalanságot v. tagadást kifejező kérdő mondat bevezetésére.> Szeressük egymást… Most szeressük, mert ki tudja, Felőlünk mi áll Irva a végzet könyvében…? (Arany János)
3. (bizalmas) <Közlést, kérdést tartalmazó mondat után, annak megokolására olyankor, amikor a második mondat tartalmából következtetjük azt, amit az elsőben állítunk v. kérdezünk:> ezt azért mondom, mert…; ugyanis, tudniillik. (Azt hiszem,) haragszik, mert nem szól hozzám. Úgy látszik, ezt a jelbeszédet értették a csemeték, mert egyszerre megszűnt a játék. (Mikszáth Kálmán) De még jókor elkezdhette mán az ivást, mert félteherre [= ittas] vót akkor is, mikor odamentem. (Móricz Zsigmond) || a. <A közlés megokolására mert-tel bevezetett mondat olyan kérdést tartalmaz, amelyre nem várunk választ, mert a válasz magától értetődő közlés lenne.> Biztosan akar valamit, mert ugyan minek jött volna? v. mert ugyan eljött volna-e másképp? Csak te mondhattad el neki, mert honnan tudná különben?
4. (gyak. különben, máskülönben szóval együtt) <Felszólító v. tiltó értelmű mondat után:> mert ha nem, akkor…; ellenkező esetben; különben, máskülönben. Ne bosszants, mert megverlek! Ülj le, mert elviszed az álmom. Roskadó félben van a ház… Javítsuk ki, mert maholnap Pallásról néz be az ég. (Petőfi Sándor) Ki ne jöjjetek semmi zajra, míg én ki nem hívlak, mert különben megesz a mumus. (Mikszáth Kálmán)
5. (népies) <Tagadó (értelmű) mondat után, állító (értelmű) közlés bevezetésére, rendsz. a tagadás magától értetődő voltának hangsúlyozására, a megokoló érték kisebb-nagyobb mértékű háttérbe szorulásával:> (mert) hiszen (I. 1). Dehogy vagyok én Jávorka többet. Mert én Ocskay László árnyéka vagyok. (Jókai Mór) || a. (népies) <Ugyanilyen értelemben hanem helyett.> Nem tölgy az, mert bükk.
6. <Vmely kérdés, állítás dacos ismétlése előtt, olyankor, mikor a beszélő nem tudja v. nem akarja megokolni állítását.> [Miért nem jössz?] – Mert nem megyek. Így csináltad ezt már régen, Van egy kis tapasztalásod Csalatásban és fenében. De csinálod, mert csinálod. (Ady Endre)
II. (mondat értékű szóként) (ritka) <Miért kérdőszóval bevezetett kiegésztendő kérdésre adott feleletként annak kifejezésére, hogy a beszélő nem akarja megokolni akaratát.> [Miért nem jössz?] – Mert!
