merthogy

Teljes szövegű keresés

merthogy kötőszó
1. (népies, bizalmas) <Olyan mondat bevezetésére, amely okot tartalmaz:> mert (1–2), minthogy. Megittam egy jó pohár vizet, merthogy nagyon szomjas voltam. –11 (ritka) <Az ok előrebocsátásával.> Merthogy szegények voltak, az asszony is eljárt dolgozni.  Merthogy rövidlátó vagyok, …beleütöttem keresés közben a fejemet az almárium üvegajtajába. (Mikszáth Kálmán)
2. (régies) <Közlést, kérdést tartalmazó mondat után annak megokolására olyankor, amikor a második mondat tartalmából következtetjük azt, amit az elsőben állítunk v. kérdezünk:> mert (3), ugyanis, tudniillik.  Sétifikáltam igy én is Valaha, Mert hogy voltam, voltam én is Katona. (Petőfi Sándor)
3. (népies) Abból a célból, hogy…; azért, hogy…  Verbéna és rezeda volt elültetve a méhek számára. Merthogy ne kelljen messze röpülniök a lustábbaknak. (Mikszáth Kálmán)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem