mikor
mikor határozószó, kérdő, vonatkozó és határozatlan, (elavult) mikoron
I. kérdő Mely időben, időponban, időszakaszban? Mikor történt ez? Mikor érkezik a vonat? Mikor szoktál a házban dolgozni? Mikor rontjátok le a fészket, Mit várromokban raktatok…? (Petőfi Sándor) Mikor fogunk már összefogni? | Mikor mondunk már egy nagyot? (Ady Endre)
II. vonatkozó (kötőszóként)
1. (a főmondatbeli és a mellékmondatbeli folyamat egyidejű) Abban az időpontban, időszakaszban, melyet a vele kapcsolt mondat megjelöl; amikor. Mikor utoljára láttam, még gyerek volt. Kicsi vagyok, nagy az eszem, Mikor adnak, akkor eszem. (népköltés) Zengtek a tárogatók, Mikor a véres harc után Megtértek a hódítók. (Berzsenyi Dániel) Mikor Kemény képzeletét elemzi…, mikor Danteról fest felejthetetlen képet,… Péterfy olyan magaslatokra lépett, ahová a kritika legjobbjai is csak ritkán juthatnak el. (Ambrus Zoltán) Mikor farsangi éjszaka után | még gyorscsárdásra zendít a cigány | …egyszerre, tyuhaj, megvadul a tánc. (Szabó Lőrinc) || a. Rögtön annak a cselekvésnek, folyamatnak befejezése után, melyet a főmondat megjelöl. Alig értünk haza, mikor vendég jött. || b. Miután (1). Mikor az egyik elhallgatott, a másik folytatta. Mikor a szolgának Telik esztendeje, Veszi a gúnyáját, Viszi a csapszékbe. (népköltés) Torkáig dobbant a szíve, mikor benyitott az ajtón. (Babits Mihály)
2. <A főmondatbeli utaló szóval kifejezett v. csak hozzáértett összességre utalva, gyak. csak szóval nyomósítva:> valahányszor, ahányszor csak; akárhányszor, ha (II. B. 2). Olyankor…, mikor … Mikor színházba megy, szépen felöltözködik.
3. <Kérdésre adott feleletben:> mikor hogy: egyszer így, máskor úgy. [Mikor szoktál ebédelni?] Mikor hogy, egykor vagy kettőkor, ahogy az időmet beosztom. [Hogyan csinálod ezt?] Mikor hogy, aszerint, ahogy a körülmények engedik. [Merre szoktál hazamenni?] Mikor hogy, egyszer a főutcán kerülővel, máskor egyenesen átvágok.
III. határozatlan
1. (régies) Ha mikor: ha valamikor. És ha mikor kedves vala néked az illyen ajándék, Vedd kegyesen most ezt: adj honnt idegenbe futóknak. (Vörösmarty Mihály) Ha mikor én álomba botlok…, | Mindig aféléket képzelek, | Hogy az Élet izlik a számban. (Ady Endre)
2. (népies) <Páros használatban:> Mikor…, mikor…: egyszer…, máskor; majd…, majd…; hol…, hol…; néha…, néha… A földje szikes, mikor terem, mikor nem. Ott pihengetett, mikor pipált, mikor alutt… (népköltés)
IV. (kötőszóként) <mellékmondat bevezető szava az időbeli vonatkozásnak többé-kevésbé háttérbe szorulásával és egyéb kötőszói érték előtérbe nyomulásával.>
1. Hogy vmely időben, hogy valamikor (egyszer). Hallottam, mikor a kocsi elindult. Észre se vettem, mikor bejött. Emlékszel, mikor együtt utaztunk Debrecenbe? Hát azt tudod-e még, mikor a pezsgőt ittuk valahol a Zugligetben…? (Mikszáth Kálmán)
2. (kissé népies, bizalmas) <Okhatározó v. magyarázó mondat bevezető szava:> természetes, mert; mivel, ugyanis, hiszen. Könnyű neked, mikor senkivel sem kell törődnöd! Hejh Iluskám! hogy ne volnék én halovány | Mikor szép orcádat utószor látom tán. (Petőfi Sándor)
3. (kissé népies, bizalmas) <Megengedő értelmű mondat bevezető szava:> bár, noha, holott, pedig, hiszen. Miért engem szidsz, mikor tudod, hogy nem én vagyok a hibás? Még össze találnátok zördülni…, mikor pedig hiábavaló feleselés az egész. (Mikszáth Kálmán) Harmincöt krajcárt adni egy üres könyvért, amiben csak tiszta papír van, mikor öt krajcár ára papírra ugyanannyit lehetett volna írni… (Móricz Zsigmond)
4. (kissé népies) <Magyarázó értelmű mondat bevezető szavaként:> hiszen. Ha abrakot hozott volna a lónak, mindjárt más volna a dolog, de mikor nem hozott abrakot… (Tömörkény István)
5. <Az egyidejűség kifejezésére, alanyi v. jelzői mellékmondattal egyértékű mellékmondat bevezető szavaként:> amikor. a) <Alanyi értékű mellékmondatban:> ha. Szép látvány, mikor a nap a hegyek mögött lenyugszik. b) <jelzői értékű mellékmondatban.> Csikorgó hideg, tiszta idő volt, azokból a szép fehér éjszakákból való, mikor a végtelen fehér szemfedőn, mely a földet takarja, meglátszik, ahol a nyúl lábnyoma kicsipkézte. (Mikszáth Kálmán) Nem az az idő ez, mikor a víz egyszerre apadni kezdjen csak úgy magamagától… (Tömörkény István)
6. (bizalmas) Ha (megvan a lehetőség arra, hogy…). Csak nem fogok állni, mikor ülhetek! Bolond volna bort inni, mikor nektárt szürcsölhet a pénzéért… (Mikszáth Kálmán)
V. (ragos alakok)
(ritka) Mikorig: a) mely ideig?; b) amely ideig. Mikorig csinálod meg a cipőt? Mikorra v. mikorára: a) mely időre?; b) amely időre. Mikorra várod a választ? Este lett, mikorra készen lettek. Mikorára beértünk a faluba, már úgy ültem a szekéren, mint egy ostoros gyerek. (Móricz Zsigmond) Mikorról?: mely időből? Mikorról maradt ez a hús?; mikortól (fogva)?: mely időtől kezdve? Mikortól jár a gyerek iskolába?
Szóösszetétel(ek): amikor; akármikor; bármikor; semmikor; valamikor.
mikori.
