most
most határozószó
I. <Önálló mondatban v. tagmondatban, rendsz. a mondat elején v. belsejében>.
1. Általában a beszélés idejében <gyak. a múlttal v. a jövővel szembeállítva>. || a. Éppen ebben a percben, pillanatban (amelyben a mondatot kimondom). Most üti az óra a delet. Most veszem észre, hogy nem hoztam tollat magammal. Most ugorjál! Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először. (Petőfi Sándor) A Palojtay István uram követe áll most maga előtt. (Mikszáth Kálmán) || b. A jelenben <, amikor beszélek>, ez idő tartama közben vmikor. Most vagy soha: meg kell ragadni az alkalmat. Most dolgozom, ne zavarj! Most alszik. Most kell jönnie. Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. (Berzsenyi Dániel) Mondjátok-e az est óráinál: | Hát a mi Sándorunk most mit csinál? (Petőfi Sándor) || c. Mostanában (1). Most sokat betegeskedik. Most szokatlanul hideg idők járnak. Most divat a rövid kabát. A gyerek most kezd beszélni. Most uralkodnak a szelek, a viharok. (Petőfi Sándor) Szokásban volt akkor, de még most se múlta divatját, hogy a … leányok … a nevelés befejezéseül egy-egy nevezetes konyhájú vendéglőbe adattak. (Mikszáth Kálmán) || d. (ritka) Az idén. Most jó a termés. A gyerek tavaly még iskolába járt, most már iparos tanuló. Jó tehén – | tavaly is, most is drága borjat ellett. (József Attila) || e. Ilyen idő tájban; ilyenkor. Menj hozzá azonnal, most otthon szokott lenni. Milyen boldogság most a jó meleg szoba, S meleg szobában a barátságos család! (Petőfi Sándor) Most délután lusták az emberek. (Mikszáth Kálmán) || f. Ez alkalommal; az adott helyzetben. Most elnézem a hibát, de máskor nem. Most az egyszer. Most légy okos, Domokos. E néhány sorral érd be most, öcsém. (Petőfi Sándor) Ezek most száz forint adományra számítanak tőlem … (Mikszáth Kálmán) || g. <Erős érzelmi színezettel> ilyen (rendkívüli) körülmények között, ilyen alkalmas (ill. alkalmatlan) időben; ha már idáig jutottunk. Most már aztán elég!, Ha most nem teszed meg, hát mikor? Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed. (Petőfi Sándor) A gyárakban és műhelyekben főztétek a gyűlöletet és halált, – most hát egyétek meg, amit főztetek. (Karinthy Frigyes) De most már … te állj sarokra, mert Pengő Kováccsal nem asszonynak való perbe szállani. (Móricz Zsigmond) || h. <Élénk előadásban, az idő jelentésének elhomályosulásával:> ilyen előzmények után. Most mondd meg nekem, mit akarsz tulajdonképpen! Most aztán nézheted, hogy mi lesz! Na most ülj le és beszélj! Most képzeld csak el! Most aztán tegnapelőtt félrehítt a miniszterelnök … (Mikszáth Kálmán) Most tessék összeláncolni a családi kalitkába ezt a két gyereket … (Móricz Zsigmond)
2. (múlt idejű igealakkal kapcs.) Az elbeszélésben, a szövegben szereplő események) idején; akkor, amikor az említett esemény(ek) történt(ek); ekkor, akkor. Meglátogatta szüleit, akik most is olyan frissek voltak, mint amikor utoljára látta őket. Csak most látta, mekkorát tévedett. Csend volt köröskörül, semmi gyanús jel sehonnan. Most tehát [a róka] visszament a lyukhoz. (Mikszáth Kálmán)
3. (múlt idejű igealakkal kapcs.) A legközelebbi múltban; nem régen, éppen az imént. (Éppen) most érkezett. Most ébredt fel. Most jelent meg a könyv. Most vasárnap találkoztam vele utoljára. Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? (Petőfi Sándor) Mikor gépet vettem, … azt mondták, most lett nagykorú … (Móricz Zsigmond)
4. A legközelebbi jövőben; azonnal, tüstént, ezután. Most a testvéremet fogom meglátogatni. Most jön a neheze. Most vasárnapra várom a látogatást. Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja: Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja. (Arany János) Nekünk fáradalmas minden futó óra … Mert a világ siet s most kerül dülőre: Érdemesek vagyunk életre s jövőre? (Ady Endre)
5. Azon a helyen, amelyre megérkezünk, ill. megérkeztünk; itt. Most jön egy árok, vigyázz! Itt most a lépcsők következnek, kisasszony. (Mikszáth Kálmán) || a. A szövegnek azon a helyén, annál a részénél, amelyhez ebben a pillanatban eljutottunk. Most szép költői mondat következik.
6. (ritka) Mostig: mostanig. Mostig oly sovány volt, hogy meg nem sülne a maga zsírjában. (Vas Gereben)
II. (kötőszó-szerűen, mellérendelt tagmondatok élén, mellékhangsúlyos szóként, rendsz. múlt idejű igealakkal) (ritka, irodalmi nyelvben) Most …, most …, (most…): előbb … aztán, … (, aztán …); majd…, majd … (, majd…). Most egy csillagászati munkába kukkantam bele, most Napóleon csatáiról tudtam meg egyet-mást, most pedig megnéztem egy portugál szótárban, mit jelent Lisszabonban ez: »sarkantyúvirág«, vagy ez: »kényszerképzet«. (Kosztolányi Dezső)
