műhely
műhely főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Kisipari mesterség v. munka folytatására való, haszn. helyiség (berendezésével v. anélkül). A lakatos műhelye; a műhelyben fúr-farag, varr. Berendezték a műhelyt. Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog. (Radnóti Miklós) A műhelyben reggeltől estig vasat kalapáltak. (Nagy Lajos) Géza bácsinak boltja volt … | Hátul a műhely: furcsa anyagok, | ágyazott fűrész, mely körben forog. (Szabó Lőrinc) || a. Ennek berendezése. Eladta a műhelyt. Összetörte az egész műhelyt.
2. <Nagyiparban> a gyárnak, üzemnek egy külön, sajátos, gyak. önálló munkát végző részlege s ennek helyisége. → Javító műhely; kísérleti műhely. || a. Az itt dolgozók összessége. A műhely gyűlést tart. A műhely így határozott. || b. Az itt folyó munka. Indul, megáll a műhely.
3. (átvitt értelemben, választékos) Olyan hely, ahol vmely szervezett szellemi munka folyik. A nevelés, a tudomány műhelyei. || a. (átvitt értelemben, választékos) A természet műhelye: az élő és az élettelen világ mint a természeti folyamatok színhelye. Im itt vagyok, lelkem vágytól remeg Belátni a természet műhelyébe. (Madách Imre)
Szóösszetétel(ek): 1. műhelyasztal; műhelyátlag; műhelybizottság; műhelyépület; műhelyértekezlet; műhelyfőnök; műhely-helyiség; műhelyírnok; műhelykérdés; műhelylétszám; műhelymunka; műhelyműszerész; műhelyrajz; műhelyrész; műhelysarok; műhelyterem; műhelytörvény; műhelyvezető; 2. borbélyműhely; cipészműhely; fazekasműhely; festőműhely; gépműhely; kocsiműhely; kovácsműhely; lakatosműhely; öntőműhely; tanműhely.
műhelyes; műhelyi; műhelyű.
