nesztelen
nesztelen [e-e-e] melléknév és határozószó
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <mozgással járó cselekvés>, amely nem okoz neszt (1), zajt; zajtalan, hangtalan. Nesztelen lebegés, suhanás. A macska nesztelen lépésekkel közeledett az egérlyukhoz. Mint szellő ha fogan vak déli melegben, Pici pöhöly elsőbb, út kis pora lebben, Majd a berek szélin leveli a nyárnak Táncot ezüst hassal nesztelenül járnak…: Hír támad azonkép a hunok szállásin. (Arany János) Szakad a hó és kavarog, … betemeti az utakat … Ez a nagy, halottas vakfehérség! Valami, ami mozog és nem ad hangot, néma, nesztelen. (Kaffka Margit) Édesnagyanyám járkált körülöttünk, nesztelen lépteivel. (Móricz Zsigmond)
2. (költői) Olyan <dolog>, amelyet semmi (zaj) sem zavar; csendes, háborítatlan, nyugodt. Thamus körültekint figyelmesen. | Lélek se. Minden néma, nesztelen. (Reviczky Gyula) Talán Japánba kéne elmenni csöndesen, | Ott könnyű a halál s az élet nesztelen. (Juhász Gyula)
II. határozószó A legkisebb zajt, neszt sem okozva; nesztelenül, zajtalanul, hangtalanul; (a legkisebb) nesz, (érzékelhető) zaj nélkül. Nesztelen ment át a szobán. A késő éjfél még ébren leli, Midőn az ajtón nesztelen belép Egy szálas termetű fehér alak. (Tompa Mihály) Párisba tegnap beszökött az Ősz. | Szent Mihály útján suhant nesztelen. (Ady Endre) Nesztelen lépdelve végigjártam a téglás tornácot. (Kaffka Margit)
nesztelenség.
