numerus
numerus [ë] főnév -t, -ok, -a
1. (régies) Szám (főleg 1, 4, 5, 8). Egy fiatal embert látok fogva ablakomból. Az a 26. – d. numerus alatt tartatott. (Kazinczy Ferenc) Az éjszaka három numerust álmodtam. (Szigligeti Ede) || a. (régies) Lerajzolt, leírt szám (3); számjegy. || b. (iskolai, régies) Osztályzat, érdemjegy.
2. (irodalomtudomány, régies) <Prózai és verses művekben> a mondatok felépítésének arányossága és jó hangzása. A közönséges írásokban is módivá kezd lenni a franciás numerus. (Csokonai Vitéz Mihály) Mint jó levesbe hus, Szükséges volna versbe numerus. (Arany János)
numerusos.
