nyíl [2]
nyíl [2] főnév nyilat, nyila
1. Régi fegyver: egyik végén meghegyezett v. kő-, csont-, ill. fémheggyel ellátott, másik végén rendsz. 2–4 sorban sugarasan elhelyezett tollakkal fölszerelt, fából (fás szárból) készült vessző, amelyet az íjjal lőnek ki; nyílvessző. A nyíl tolla ←; a nyíl átfúr vmit; a nyilat ellövi; nyilat röpít vmibe; nyílat tollaz. A nyíl halálosan megsebezte. Karjába nyíl fúródott. A nyíl hegye beletört a sebbe. Szóláshasonlat(ok): (egyenes v. egyenesen,) mint a nyíl: nyílegyenes(en); (sebes v. sebesen,) mint a nyíl: nagyon sebes(en), nagyon gyors(an). Micsoda gyönyörűség egy asszonynak egy szép festett hajóban ülni amelyet három erős török úgy visz a habok hátán, mint a nyíl. (Mikes Kelemen) Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben … Most rabló mongol nyílát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. (Kölcsey Ferenc) Itt a nyilam! | mibe lőjjem? | Királyi szék áll előttem, Bele lövöm bársonyába. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Ámor v. a szerelem nyila: a szerelem sebző hatása, szerelembe esés. Sok ok vértezé szívét a szerelem nyilai ellen. (Kemény Zsigmond) Igy szerette anyját a daliás gyermek, Szivét nem bántá még nyila szerelemnek. (Arany János)
2. (ritka, költői) A nap nyila: a nap sugara. A madárka fészkét oda tette, És kicsinyke párja van mellette; Nap nyilától és a vészek ellen Óva élnek boldog kényelemben. (Vörösmarty Mihály) Ma langy a lég opálja, Nyilát a nap dobálja. (Tóth Árpád)
3. (rendsz. birtokos személyragos alakban) (átvitt értelemben, választékos) <Csak néhány kapcsolatban:> vkire támadólag ráirányított, kártevő v. bántó akarati, érzelmi tevékenység. A gúny, a rágalom nyilai; (költői) a szem nyilai: tüzes, éles tekintet; (ritka) minden nyilát ellövöldözi: minden érvét elmondja; nyílat lövöldöz v. vminek a nyilait → lövöldözi vkire v. vki felé. [A halál] Elrejtett nyilait hordozzuk testünkkel. (Csokonai Vitéz Mihály) Magyar leánykint – nem henyén S hivalkodásban nőve fel, … Előtte a szerelmi vágy, Hosszú napok, álmatlan ágy, … A seb mit a szem nyila vág, A támadó s védő csaták. (Arany János)
4. <Útjelzésként, szövegben, korrektúrában stb.>. a haladás irányát v. vmely jelzett irányt mutató, ill. a figyelmet vmire felhívó ilyen jel: → Tessék a nyíl irányát követni. A szókapcsolat értelmezését az alatt a szó alatt kell keresni, amelyre a nyíl mutat. E tájon, amelyet nyilak, karikák, görbe vonalak … jelölnek, … vasláda van a földbe ásva. (Krúdy Gyula) || a. (szövőipar, régies) <Férfizoknin, harisnyán> az anyagba beleszőtt, más színű s a bokától a száron fölfelé kb. 10 cm-re nyúló ↑ alakú dísz.
5. (népies, régies) Két v. több különféle hosszúságú, összefogott nyílvessző, szalmaszál, gyufaszál, ágacska, cédula stb., amelyből sorsoláskor húznak, ill. az így végzett sorsolás. Nyilat → húz; nyílat → vet. Nyílra ment a birtok. Nyíl szerint osztoztak. Egynek közületek meg kell halni … – Nyilat vetünk rá, akire a második esik, az a vesztes. (Jókai Mór) || a. (történettudomány) <A feudalizmus korában> vmely paraszti földközösség kezelésében levő földnek egy-egy igénylőre jutó és nyílvetéssel kisorsolt része. Egy nyíl föld.
6. (bányászat, régies) <Az érczúzó műben> alul megvasalt, vastag sasfa. A kallót magára hagyták, s az örök folyam azóta folyvást hajtja a kereket és a nyilakat. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): nyíldarab; nyílfelhő; nyílhajító; nyílhúr; nyílhúzás; nyílhüvely; nyílkészítő; nyíllövészet; nyíllövő; nyílméreg; nyílrepülés; nyílseb; nyílsüvöltés; nyílszárny; nyíltok; nyíltoll; nyílvas; nyílvégű; nyílvetés.
