nyelv
nyelv [e] főnév -et, -e [e, e]
I. Ízlelő és beszélő szerv.
1. Az ízlésnek a szájban elhelyezkedő hosszúkás, izmos, mozgékony szerve, amelynek az emberi beszéd hangjainak képzésében is fontos szerepe van. Hosszú, piros, széles nyelv; lepedékes a nyelve; lóg v. kilóg a nyelve: (átvitt értelemben is) megerőltető, fárasztó munkában nagyon elfárad; ínyéhez tapad a nyelve: nagyon szomjas; → felvágja vkinek, vminek a nyelvét; → felvágták a nyelvét; kiölti a nyelvét v. nyelvet → ölt vkire (vmire); (büntetésből) kitépték a nyelvét; → kiveti a nyelvét; nyelvet → nyújt v. nyelvét nyújtja vkire; → öltögeti a nyelvét; → ráölti a nyelvét vkire; (az állat) sebét nyalogatja a nyelvével; csettent a nyelvével. Magunk gyujtsunk-e fényt, … | Kérdők nagy hírű bölcseinket; De nyelvök ínyökhez ragadt. (Tompa Mihály) Kornél rám rivallt: – Öltsd ki a nyelved. (Kosztolányi Dezső) A tehén … kiöltötte azt a lilás, érdes, roppant nyelvét. (Móricz Zsigmond)
2. Vmely állatnak ez a testrésze mint emberi táplálék, húsáru. Füstölt nyelv. Kérek egy fél kiló nyelvet. Jöve … két cseléd, tokajival, ménesivel, … sódarral, füstölt nyelvvel. (Kazinczy Ferenc) || a. Ebből készült húsétel. Főtt nyelv burgonyával. Nyelvet eszik uzsonnára.
II. Beszéd, ill. jelrendszer.
1. <Rendsz. állandósult szókapcsolatokban, az egyéni beszédnek, beszédtevékenységnek a jelképeként.> → Néma nyelv; nyelvének → jártatása; → akadozik a nyelve; majd → beletörik a nyelve; → csípős a nyelve; → éles v. → hegyes a nyelve; → eljár a nyelve; → elsiklik a nyelve; nehezen → fordul a nyelve; (jól) → forog a nyelve; gyorsabban → jár a nyelve, mint az esze; → kibicsaklik a nyelve; (majd) → kificamodik a nyelve vmiben; → kitörik a nyelve; vkin → köszörülődik a nyelve; → leragad a nyelve; vkinek a nyelve → mar vkit; → megakad a nyelve; → (meg)botlik a nyelve; → megbicsaklik a nyelve; → megered v. (ritka) elered a nyelve; megoldódik a nyelve; vmire → megy a nyelve; nehezen → mozog a nyelve; → pereg a nyelve; → rájár a nyelve vmire; → rámegy a nyelve vmire; → rászalad a nyelve vmire; rossz nyelve van: szeret pletykálni, másokat megszólni; jól → vág a nyelve; a nyelvén, a nyelve hegyén van v. → lebeg vmi; nyelvén a → szíve; nyelvére → jön vmely szó, kifejezés; → csomót, → görcsöt köt, → lakatot tesz a nyelvére; (régies) nyelvére vesz vmit: szóval kimondja, kifejezi; vigyáz a nyelvére: óvatosan, megfontoltan beszél; a nyelvét → élesíti, → köszörüli vkin; inkább → elharapja v. elharapná a nyelvét; → szabadjára ereszti a nyelvét; → jártatja a nyelvét; (majd) → kificamítja a nyelvét vmi; → koptatja a nyelvét; (ha meghal,) → külön kell a nyelvét agyonütni; inkább → leharapja a nyelvét; → megereszti a nyelvét; vmi → megoldja v. feloldja a nyelvét; a nyelvével → vág. Szóláshasonlat(ok): (népies) jár a nyelve, mint a pergő → rokka; pörög a nyelve, mint a → motolla. A büntetés … nagy volt; de a véteknek nagyságát micsoda nyelv mondhatná ki! (Mikes Kelemen) Igen okos asszony. Csak a nyelve volna kisebb. (Gárdonyi Géza) A … menyecskének megered a nyelve, és szapora beszédbe kezd. (Tömörkény István) || a. (átvitt értelemben, kissé népies) <Rendsz. állandósult szókapcsolatokban, a közösségben uralkodó pletyka, megszólás, elítélő közvélemény, szóbeszéd jelképeként.> Gonosz → fegyver a nyelv; a falu, a város, a szövetkezet nyelvére kerül; nyelvére vesz vkit: pletykálni kezd róla, (viselt) dolgait híreszteli, tárgyalja. A női társaság a nyelvére vette. Melinda jó nevét te hagytad az | udvarnak a nyelvére tenni. (Katona József) Még nem került a világ nyelvére ez ember becsülete. (Vas Gereben)
2. Az emberi társadalom, ill. vmely nép története folyamán kialakult olyan, beszédhangokból összetevődő sajátos jelrendszer, amely meghatározott szabályok szerint (mondatokká) kapcsolódó szavakból és e szavaknak egymáshoz, valamint a mondanivalóhoz való viszonyát kifejező egyéb elemekből áll, s a gondolatok megformálásának, kicserélésének eszköze. → Altaji nyelvek; → bengáli nyelvek; → felnémet nyelvek; → francia nyelvek; → görög nyelvek; → ind nyelvek; →indoeurópai nyelv; → itáliai nyelvek; → kreol nyelvek; → magyar, orosz, perzsa nyelv; → római nyelv; → sémi nyelv; → analitikus nyelv; → átadó nyelv; → átvevő nyelv; → élő nyelv; → holt nyelv; → klasszikus nyelvek; → mesterséges nyelv; → nemzeti nyelv; → nemzetközi nyelv; népi nyelv; ókori nyelv; → szintetikus nyelv; a XVI. sz. nyelve; a primitív nyelvek; beszél, ír, olvas vmely nyelven; → ért vmely nyelven; az → eredeti nyelven; idegen nyelven tolmácsol vmit; → átültet vmely nyelvre, (régies) vmely nyelvbe; angol nyelvre fordít; → tör v. → kerékbe tör vmely nyelvet. A nyelv nem felépítmény, nem osztályjellegű. A magyar nyelvben gazdag a határozószók rendszere. A román nyelvek a latinból erednek. A politikusok a deák nyelvet tették közönségessé. (Csokonai Vitéz Mihály) [Közéleti kitűnőség.] Beszél magyarul, németül s kicsit | angolul is, de minden nyelveken | csak rothadt frázist. (Kosztolányi Dezső) Új, ismeretlen faluk jönnek …, idegen arcok, más nyelv is talán … (Karinthy Frigyes) „Ahány nyelvet tudsz és művészetet, | annyi ember vagy!” A drága öreg | oktatott így. (Szabó Lőrinc)
3. (gyak. jelzős kapcsolatban) Ennek vmely társadalmi rétegben, vidéken, szakmai körben, műfajban, vmely tevékenység során stb. használatos, az egységes nemzeti nyelvtől főleg szókészletében, stílusbeli sajátságaiban, (ill. vidékek szerint változóan hangrendszerében, sőt nyelvtanában) eltérő formája. → Irodalmi nyelv; költői nyelv; orvosi, jogászi nyelv; társalgási nyelv: a mindennapi életben használt, közvetlen hangú beszélt ny.; a város, a falu nyelve; a sport nyelve; a vígjáték nyelve. Az ő vidékének nyelvében nincsen zárt ë. Egy közigazgatási nyelv nélkül lehetetlennek tartotta a kormányzást … (Kemény Zsigmond) Minden magyar író a saját szülőföldje nyelvét tartja a legszebbnek. (Móricz Zsigmond) || a. Az egységes nyelvnek vmely egyén által (beszédben, írásműben) használt sajátos formája; az általa használt nyelvi eszközök összessége; nyelvezet. Arany János nyelve. A fiatal költő nyelve Ady nyelvére emlékeztet. A regény nyelve könnyed, világos. Volna mondanivalója, de nyelve zavaros. || b. A szókészletből és nyelvtani eszközökből való válogatás sajátos, jellemző módja; nyelvezet, stílus. Finomkodó, emelkedett, homályos nyelv; → kiművelt nyelv; választékos, virágos nyelv; a nyelv kezelése ←. || c. A nyelvnek v. a beszédnek vmely egyén v. közösség beszéd- és gondolkozásmódját, felfogását, ízlését formában és tartalomban tükröző, követő, utánzó formája; vkinek szája íze szerint való beszéd. → Ért vkinek a nyelvén; tud vkinek a nyelvén beszélni: megvan benne az a képesség, hogy szavaival hatni tud vkire. A nép nyelvén szól a néphez. Pompásan értett a nők nyelvén. Azért akarta is szépen megköszönni, De a szó nem akart a nyelvére jönni. A király azonban nem neheztelt érte, Mert az együgyű szív nyelvén nagyon érte. (Arany János) A társaságot szegről végre ismerem …, tudok mindegyiknek nyelvén beszélni. (Justh Zsigmond) || d. A nyelv mint tanulmány v. oktatás tárgya. Modern nyelvet tanít. Nyelvekkel foglalkozik.
4. (átvitt értelemben) Vmely közösségben megállapodott jelentéssel használt nem nyelvi jelek, jelzések alkalmazása, ill. ezek rendszere. A süketnémák, a számok nyelve. Más-más színű virággal jelezték a helyzetet, senki más nem értette ezt a nyelvet. || a. (átvitt értelemben) Megtalálja a közös nyelvet vkivel: megtalálja azt az eljárási módot, amellyel áthidalhatók a köztük levő felfogásbeli különbségek és érdekellentétek.
5. <Főleg mesében:> az állatok hangbeli megnyilatkozása. Ért a madarak nyelvén.
6. (átvitt értelemben, művészettörténet) Azoknak az eszközöknek, formáknak rendszert alkotó összessége, amellyel az ember nem nyelvileg közöl, kifejez, ábrázol vmit. Fordítsuk le a zene nyelvére. Új festői nyelvet teremtett. || a. (átvitt értelemben, ritka, választékos) Vminek olyan tartalma, formája vagy működése, amelyhez a képzelet vmely közlő, mutató, kifejező célt társít. A vihar, a tenger nyelve. A harangok nyelvén hirdeti a vészt. Érti a virágok nyelvét. Füle a rossz hírrel hetek óta telve, Mintha körülzúgná erdők sürü nyelve. (Arany János)
7. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <A beszélő, magát nyelvileg kifejező ember jelképeként:> a beszélő személy. Ezer nyelv kiáltotta az éljent. || a. (átvitt értelemben, bizalmas) A rossz nyelvek: a pletykálni szerető, rosszindulatú emberek. A rossz nyelvek szerint kikosarazták. A rossz nyelvek sok mindent beszélnek. Egy makulányi igazság sincs abban a mendemondában, amit … a rossz nyelvek elhíreszteltek. (Jókai Mór)
8. (átvitt értelemben, katonaság, régies) <Háborúban> olyan fogoly, akitől fontos értesüléseket akarnak szerezni. Nyelvet fog.
III. A nyelvhez (I. 1) hasonló alakú dolog.
1. (átvitt értelemben) <Bizonyos eszközön, műszeren> rendsz. fémből való, lengő, mozgó alkatrész. A csengő, a harang nyelve: a cs., a h. ütője; a mérleg nyelve; arra, erre v. ide, oda billen a mérleg nyelve: (átvitt értelemben is) vmely döntés kezd ilyen v. amolyan irányban alakulni. Mértékre a kalmár javait emelvén, Ott űl az igazság rúdja közép nyelvén. (Arany János) A két harang állt, … | s mázsás nyelvét lógatva hallgatott. (Szabó Lőrinc) || a. <Cipőn> a befűzhető nyílás alatt levő hosszúkás bőrdarab. Kivágta a bakancsából a nyelvet. || b. <Hangszeren, kül. sípon> rugalmas lapocska, amelyet a hangszerbe juttatott levegő rezgésbe hoz.
2. A tűz, a láng, a füst nyelve: tűz, láng, füst egy-egy meg-meghajló, imbolygó, ék formájú, ide-oda mozgó nyalábja. Örömmel a máglyát a gyula meggyujtá, Láng lobogó nyelvét az egekre nyujtá. (Arany János) Ki állna ellent a csábnak, midőn Szikrázva, bőgve a vadúlt elem A láng ezer nyelvével vesz körűl. (Madách Imre)
Közmondás(ok): Nyelvében él a nemzet: a nemzeti nyelv az önálló nemzeti lét fontos tényezője.
Szóösszetétel(ek): 1. nyelvalak; nyelvbénulás; nyelvcsettintés; nyelvcsiszolás; nyelvcsont; nyelvcsoport; nyelvcsúcs; nyelvdivat; nyelvellenes; nyelvfejlődés; nyelvfekély; nyelvficamító; nyelvforma; nyelvgyakorlás; nyelvgyök; nyelvhajlékonyság; nyelvharc; nyelvhát; nyelvhegy; nyelvideg; nyelvizom; nyelvjavítás; nyelvjavító; nyelvkivágás; nyelvleszorító; nyelvösztön; nyelvrák; nyelvrendelet; nyelvrokon; nyelvromlás; nyelvrontó; nyelvsegítség; nyelvszak; nyelvszellem; nyelvszemölcs; nyelvszorító; nyelvtanító; nyelvtanuló; nyelvterjesztés; nyelvtípus; nyelvtisztító; nyelvzene; 2. alapnyelv; államnyelv; anyanyelv; bükkfanyelv; csibésznyelv; csoportnyelv; diáknyelv; fattyúnyelv; formanyelv; földnyelv; gyermeknyelv; harangnyelv; jassznyelv; kaszárnyanyelv; keveréknyelv; kígyónyelv; konyhanyelv; köznyelv; kultúrnyelv; kutyanyelv; lángnyelv; leánynyelv; madárnyelv; marhanyelv; műnyelv; népnyelv; ősnyelv; rétegnyelv; szaknyelv; tájnyelv; testvérnyelv; tolvajnyelv; világnyelv; viperanyelv; virágnyelv.
nyelvű.
