nyelvjárás
nyelvjárás főnév
1. (nyelvtudomány) Vmely nyelvnek vidékek szerint többé-kevésbé elkülönülő változatai közül vmelyik; dialektus, tájnyelv, tájszólás. Palóc, Szeged vidéki nyelvjárás; nyugati nyelvjárásaink. Nyelvjárásban beszél. A nyelvjárásokat tanulmányozza. || a. (nyelvtudomány) <Vmely nyelvterületen> egy kisebb földrajzi egység nyelve <a nyelvjárásterület nagyobb földrajzi egységének nyelvével ellentétben.> A göcseji nyelvjárás a nyugati nyelvjárásterülethez tartozik.
2. (ritka) Nyelvhasználat. Az akkori pesti nyelvjárást kellett ismerni, hogy mindenki megérthesse az Andrássy úti trafikos szavait. (Krúdy Gyula) || a. (ritka) Egyéni szóhasználat; beszédbeli modor. A kurucok sem tűrték maguk között, pogány nyelvjárása s szilaj dühöngése miatt. (Jókai Mór) Édesapám … tökéletesen az volt, mint az anyja. Be lehet helyettesíteni észjárás, nyelvjárás és cselekvő akarat szempontjából engem a nagyapám, őt az anyja helyébe. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): nyelvjáráskutatás; nyelvjáráskutató; nyelvjárástanulmány.
nyelvjárási; nyelvjárásos; nyelvjárású.
