nyelvtan
nyelvtan főnév
1. (nyelvtudomány) Azoknak a törvényszerűségeknek összessége, ill. rendszere, amelyek szerint vmely nyelv szavai és szószerkezetei fölépülnek, s amelyek szerint annak a nyelvnek szavait, állandósult szókapcsolatait összefűzik. Leíró, történeti nyelvtan; a nyelvtan felosztása, részei. || a. (nyelvtudomány) Meghatározott nyelvekben érvényesülő, ill. a nyelvek nagy részében v. minden nyelvben érvényesülő, ill. meghatározott nyelvekből elvont, általános törvényszerűségek rendszere. Általános nyelvtan; az indoeurópai nyelvek összehasonlító nyelvtana.
2. (iskolai) Vmely nyelv nyelvtana (1) mint tantárgy. Nehéz neki a nyelvtan. Nyelvtant tanít. Ha örül Horger Antal úr, | hogy költőnk nem nyelvtant tanul, | sekély | e kéj – Én egész népemet fogom, | nem középiskolás fokon | taní-|tani! (József Attila) Ekkortájt kezdődött az elemi | … nagyon csodálkoztam … a nyelvtanon: | azt tanítják, amit úgyis tudunk? (Szabó Lőrinc) || a. (iskolai) Ennek iskolai órája. Holnap nyelvtan lesz.
3. Az a tudományos mű, ill. tankönyv, amely vmely nyelv nyelvtani rendszerét tárgyalja, ismerteti. Akadémiai, iskolai nyelvtan. Az első latin–magyar nyelvtan, Sylvester János műve, 1539-ben jelent meg Sárvárott.
4. (bizalmas) Nyelvkönyv.
Szóösszetétel(ek): nyelvtanírás; nyelvtaníró; nyelvtanirodalom; nyelvtankönyv; nyelvtanlecke; nyelvtanóra.
