odaát
odaát határozószó, mutató <Gyak. olyan határozóval együtt, amely konkrét helyet jelent, távolinak jelezve>.
1. Vmely elválasztó határnak, hegynek, ároknak, víznek, utcának stb. túlsó részén, túlsó oldalán, a beszélőtől távol. Odaát a túlsó soron; odaát Budán. A dombig a mienk, odaát kezdődik a szomszéd falu határa. || a. Vmely közelebbi, de mégsem itteni községben, utcában, házban, szobában. Odaát Tatán [mondja egy tóvárosi]; odaát a kocsmában; odaát a másik szobában. Kél a vitéz: „Nosza kardot, vértet!” … S hallik, amint össze-összevágnak Oda át a fegyverházban. (Arany János) || b. Ott, azon a szomszédos helyen, nem itt, ahol voltaképpen szokott lenni, ahová tartozik. A gyerekek odaát vannak a szomszédéknál. || c. Hazánk határain túl, vmely szomszédos v. távolabbi országban, világrészben. Nálunk kevesebbet esik, mint odaát Ausztriában. Tetszik tán tudni, hogy szalonnak mondják odaát [= Amerikában] a kocsmát? (Gárdonyi Géza) || d. (átvitt értelemben) <A másvilági létben hívő emberek szóhasználatában:> a másvilágon.
2. (átvitt értelemben) Vmely szóban forgó, nem hozzánk tartozó, velünk szemben álló félnél. Odaát sokat áskálódnak ellenünk. Reggel Buda nője mene a férjéhez, Rijjongva [= riogva] sirályként, mely zivatart érez: Vén ember! ne alugy – szóval neki monda; Fújják oda-át a követ alattomba. (Arany János)
3. (tájszó) A szomszédba. Odaát megyek.
4. Odaátról: az ismert, szóban forgó, odaát (1–2) levő helyről. Odaátról megjöttek a vendégek. Híreket kaptam odaátról.
