okvetlen
okvetlen [e e] határozószó és melléknév, (régies) okvetetlen [e-e-e]
I. határozószó Okvetlenül. A mű … elrendezése s kidolgozása az idő s hely távolságát okvetetlen megkívánja. (Vörösmarty Mihály) Már harmadszor szökik, s ezért okvetlen felakasztják. (Jókai Mór) Hogy én okvetlen elmegyek, abban semmi kétség nem volt. (Móricz Zsigmond)
II. melléknév (irodalmi nyelvben, ritka) Föltételtől nem függő, ellentmondást nem tűrő; határozott; feltétlen. Szerelem, forró, heves, okvetlen szenvedély és üdvösség egyszerre … (Bródy Sándor) Vérét a kíváncsiság s a fantáziával elegyes, forró, okvetlen érzelem felforralta. (Bródy Sándor)
