ostoba
ostoba melléknév és főnév
I. melléknév ..bán v. ..bául, ..bább
1. (kissé választékos) Buta <személy>. Ostoba gyerek, fickó. Ostoba liba volt az a lány. Mit kezdjen ezzel a sok ostoba emberrel? Tette magát ostobának, vaknak, siketnek. (Mikszáth Kálmán) Hadd játszanak szegény gyerekek, Játéknál nem mennek tovább, Hisz ők még olyan astobák. (Ady Endre) Kicsit ostoba talán, …de milyen jó, kedves és tiszta! (Kaffka Margit) || a. Olyan <személy>, aki nem értelmi gyengeségből, hanem az adott helyzet, viszonyok összefüggésében helytelenül, helytelenített módon v. (bosszantóan) ésszerűtlenül viselkedik, cselekszik. No, ne légy olyan ostoba! Hogyan lehettem ilyen ostoba? Az ostoba ember saját veszedelmébe rohan. Világosodik lassacskán az elmém, | a legenda oda. | A gyermek … | észreveszi, hogy milyen ostoba. (József Attila)
2. (ritka) Az emberi logikával v. érdekkel ellenkező módon viselkedő, működő, ható <állat, társadalmi jelenség>. Ostoba birka, tyúk; ostoba szokás. || a. (ritka, bizalmas) <Bosszúság kifejezésére:> olyan <dolog>, amely váratlanul bonyodalmat idéz elő, bajt okoz. Egy ostoba golyó eltalálta. Már megint elszakadt ez az ostoba cipőzsinór.
3. (választékos) Ostoba (1–2) emberre v. állatra valló, jellemző, tőle származó, vele kapcsolatos <megnyilatkozás, cselekvésmód, tekintet>. Ostoba arc, beszéd, elképzelés; ostoba film, könyv, pletyka, rémhír, tanács, terv; ostobán viselkedik. Olyan ostoba arca volt, mint egy birkának. (Mikszáth Kálmán) Küldjetek könyvet, bármily ostobát, | mert megőrjít … | az asszony nélkül gyötrő szenvedély. (József Attila)
II. főnév ..bát, ..bája
1. Ostoba ember. Csak az ostoba hisz neki. Ilyen ostobával nincs mit bajlódni tovább. Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák. (Ady Endre) Megáldom s mosolygom az ostobák Dühödt jaját és hitt mellverését. (Tóth Árpád)
2. (ritka) Ostoba (3) dolog, cselekedet, beszéd. Ha a belügyminiszter valami ostobát csinál, az a főispán hibája. (Mikszáth Kálmán)
ostobácska; ostobáskodik.
