összemér

Teljes szövegű keresés

összemér tárgyas ige
1. <Két v. több tárgyat> egymásra v. egymás mellé tesz, hogy megállapítsa, egyenlők-e hosszúságra, kiterjedésre, vagy hogy melyik a nagyobb. Összemér két darab szövetet. Összeméri a fedőt a lábassal.
2. (átvitt értelemben) <Két v. több dolgot, személyt> egymással összehasonlít, hogy mértékük v. értékük arányát megállapítsa. Összemérték a kiadást és a bevételt. Összeméri a két tanuló tudását. Összeméri irodalmunk nagyjait a világirodalom nagyjaival.  Összemértem szép szemével | Szöszke Lilla szép szemét. (Vörösmarty Mihály) || a. (átvitt értelemben) Vkit, vmit összemér(het) vkivel, vmivel: <vmilyen tekintetben> összehasonlítja vele abban a tudatban, hogy ér annyit, mint amaz. Összemérhetjük-e a vagyont a becsülettel? Vele mered összemérni magad? Petőfit bátran összemérhetjük a legnagyobb lírikusokkal.  Velünk össze nem mérheted magadat. (Tolnai Lajos)
3. (kissé választékos) Összeméri az erejét, a tudását vkivel: <vmely versenyben, harcban> kiáll, megmérkőzik vele. Nagyszámú közönség előtt mérte össze erejét a magyar és a svéd válogatott. A két jeles tanuló összemérte tudását.  Már az is valami, mikor két jóravaló legény összeméri az erejét, hát még két ország! (Mikszáth Kálmán) Hajlandó lett volna még egyszer összemérni velük az erejét, megvívni az orvtámadókkal. (Kosztolányi Dezső) || a. (választékos, régies) Összemérik a fegyverüket, a kardjukat, a pengéiket: <párbajban, páros viadalban> megvívnak egymással.  Akkor lőn, hogy Etel [= Etele] kardját összemérve | Ráismert ama nagy római vezérre. (Arany János) Félre térj előlem, Veled nem mérem össze e vasat. (Jókai Mór)
4. (ritka) <Két v. több elegyíthető árut, dolgot> együvé téve mér meg, összeönt, együtt mér, egy helyre, egy edénybe, zacskóba mér. Összeméri a kétféle cukorkát. Összeméri a déli és az esti tejet.
összemérés; összemérhetetlen; összemérhető; összemérő; összemért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem