óhajtó
óhajtó melléknév -an v. (ritka) -n, (régies) ohajtó
1. (választékos) Olyan, aki, ami óhajt. Oh szép Hajna jer el, karomon hordozlak odáig, Ott pedig óhajtó szivemen fogsz csüggni napestig. (Vörösmarty Mihály) Mindenki ismeri Dante arcképeit; első pillanatra, mintha egy töviskoszorúra áhítozó fráter állna előttünk, nem pedig babért óhajtó költő. (Péterfy Jenő)
2. (nyelvtudomány) Óhajtást kifejező. Óhajtó mód: némely nyelvben (pl. a görögben) az igének az a módja, ill. alakja, amely óhajtást, kívánságot fejez ki (optativus); óhajtó mondat: óhajtást, vágyat, kívánságot kifejező m. (Rendsz. óhajtást kifejező szóval kezdődik, s igei állítmánya feltételes módban van. Például: Bárcsak megtenné!) Szem előtt kell tartanunk … az ohajtó módnak aligmúltját [= félmúltját]. (Vörösmarty Mihály)
