okosság
okosság főnév -ot, -a (csak egyes számban)
1. Az okos (I. 2, 4) melléknévvel kifejezett emberi, szellemi tulajdonság; meggondoltság, óvatossággal párosult eszesség. Az okosság hozza magával, hogy … Nagy okosságot tanúsított a nehéz helyzetben. || a. Vkinek, vminek okos (2–4) volta. A kutya okossága; szavainak okossága. Danaosban … van valami Polonius bőbeszédű okosságából. (Péterfy Jenő) || b. (választékos) Gondolkodó tehetség, ész, értelem. Az okosság meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Hol az okosság mécse rögtön Kialszik, őt vezérli ösztön. (Arany János) A józan okosság lámpája fölgyullad, s a rémek elsuhannak, mint a kísértetek a napfényben. (Babits Mihály) Az ember az okosságnak gyarapodásával éppen az ösztöneiben sántult le. (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) Okos (I. 3), ésszerű, helyes dolog tett, cselekedet, magatartás. Nagy okosság volt, hogy megmondtad. Ez okosság volt tőled!
