oltár
oltár főnév -t, -ok, -a
1. (vallásügy) <Némely egyház templomában> az az asztalszerű építmény, amelyen, ill. amely előtt a szertartásokat végzik. Az oltár szárnya ←. A pap az oltárnál misézik. Új isten szól hozzátok emberek! | … Nem oltárok gyertyái közt fehérlik Alabástrom közönnyel hallgatag … Nem! Új isten ez! (Tóth Árpád) || a. <Állandósult szókapcsolatokban:> Oltár elé → lép; oltár elé visz, oltárhoz vezet vkit: egyházi szertartással feleségül veszi. Jegyesem … oltárhoz vezet. (Szigligeti Ede)
2. <A görögök, a rómaiak vallásában és más többistenhívő vallás szertartásaiban> kő, oszlop v. vmilyen építmény amelyen az áldozatokat bemutatják. Áll vala udvaróan megrakva nagy oltár, Feltűzve a szent kard legtetején volt már. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, választékos) <Rendsz. így:> Vminek az oltára: az a dolog, amelynek a javára áldozatot hoznak, v. amelyet különös tiszteletben részesítenek. A haza oltára. [Munkáimat] bátor bizodalommal tészem fel … a hazafiúság szent oltárára. (Csokonai Vitéz Mihály) A világot és annak minden kellemét feláldozni [vágyott] egy oltáron, melynek neve női hiúság. (Eötvös Károly) Oh, Ember, jönnek a bajok | És te csupán ostoba voltál S ledől most bizony minden oltár, Ami volt. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): 1. oltáráldozat; oltárasztal; oltárdombormű; oltáremelvény; oltáreskü; oltárfülke; oltárgyertya; oltárkendő; oltárlámpa; oltárlépcső; oltármennyezet; oltármű; oltárrész; oltárszekrény; oltárzsámoly; 2. főoltár; mellékoltár.
oltári.
