ón
ón főnév -t, -ja
1. (csak egyes számban) Ezüstfehér, élénk fényű, puha, könnyen nyújtható és olvadó fém; vegyi hatásoknak eléggé ellenáll, különféle ötvözeteknek (bronz, csapágyfém, forrasztófém) egyik fontos alkotórésze (stannum; St); cin. Fehér ón. A sztaniolt, vagyis az ezüstpapírt ónból hengerlik. Régen ónból készítettek evő- és ivóedényeket. Ónnal vonják be a konzervdoboznak használt vasbádogot.
2. (elavult) Ólom (1). Az ón méreg, s azt szivá örökké, Aztán több hétre kárházba került. (Madách Imre) || a. (ritka, elavult) Puskagolyó v. sörét. Mi boldog erdején a kis madár,… Vidáman ágról ágra száll. | S ha bármi halkan a vadász Utána gyilkos ónt irányz, Hess! hess! a rengetegbe száll. (Vörösmarty Mihály)
3. (elavult) Kihegyezett ónrudacska mint a papíron szürkésfekete nyomot hagyó íróeszköz, íróvessző. Egykedvűen ónját faragta. (Justh Zsigmond) Új rajzlapját kifeszíti az égen A hajnal, a nagy impresszionista. | Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol. (Tóth Árpád)
Szóösszetétel(ek): 1. ónbádog; ónbronz; ónedény; ónérc; ónfakó; ónfehér; ónkamra; ónkanál; ónkanna; ónkarika; ónkehely; ónkupak; ónlap; ónlemez; ónmáz; ónnehéz; ónöntvény; ónötvözet; ónrajz; ónréteg; ónrúd; ónsúly; ónszegély; ónszegény; ónszürke; óntál; óntányér; óntartalom; óntermelés; ónvegyület; ónzománc; 2. függőón; mérón; mérőón.
