ordít
ordít ige -ott, -son, -ani v. (-ni)
1. tárgyatlan <Némely nagyobb állat dühében, fájdalmában v. jellegzetes természetes hangját hallatva> erős, átható, messzire hallatszó hangot ad. Ordít az oroszlán, a szamár. Kint ordítottak a farkasok. A vasból ordítva kiront az oroszlán S Núbia erdeiről iszonyún emlékezik és dúl. (Berzsenyi Dániel) Miklós … Fölveti a farkast egy erős rugással … Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja: Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja. (Arany János)
2. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Ember vmely erős indulat, fájdalmas érzés hatása alatt v. rémületében nagyon erős, elnyújtott, artikulátlan hangot ad. Egyet, nagyot ordít; torka szakadtából ordít. Ordított, amikor a fogát húzták. A hírt meghallva ordított, tört-zúzott. Szóláshasonlat(ok): ordít, mint a → fába szorult féreg; ordít, mint a → sakál; ordít, mintha → nyársba húznák; ordít, mintha → nyúznák. Rettenetesen elkezd bömbölni, kapaszkodik belém, nem és nem, ordít, mintha nyúznák. (Karinthy Frigyes) || a. tárgyatlan Teljes erejéből, torka szakadtából, eltorzult hangon kiált, kiabál, beszél. Vkiért, vmiért ordít: azért o., hogy jöjjön vki, v. megkapjon vmit. Segítségért, orvosért ordít. Részeg volt, s képéből kikelve ordított. Szóláshasonlat(ok): úgy ordít, ahogy a → torkán kifér; úgy ordít, hogy majd a → torka szakad belé. „Föl, barátim!” ordit a férj Kínja nagy voltában, „Lelkemen a bosszuállás, Kardomon halál van.” (Petőfi Sándor) || b. tárgyatlan (túlzó) Nagyon hangosan, kiabálva beszél, éktelenül lármázik. Ne ordíts úgy, halkabban is meghallom! Mit ordítotok itt a fülembe? Vén asszony az útc’ajtóban Nagybátran fülébe ordít A királynak, miniszternek. (Arany János) Az ápolónő időnként a fülébe ordít, … mert az öreg úr nemcsak vak, hanem süket is. (Kosztolányi Dezső) || c. tárgyas Ordítva mond, közöl vmit. Azt ordította, hogy nem ér rá.
3. tárgyatlan <Ember, főleg gyermek> nagyon hangosan sír, bőg (2). Egész nap ordít a pólyában. Na te haszontalan, … mit csináltál már megint annak a szegény öcsédnek, ha semmit se csináltál volna, nem ordítana. (Móricz Zsigmond) Én még őszinte ember voltam, | ordítottam, toporzékoltam. (József Attila) || a. tárgyatlan Éktelenül hangosan, durván énekel, dalol.
4. tárgyatlan (átvitt értelemben, költői) <Vihar, szél, zivatar> tombolva, nagyon erős hangon zúg, süvölt. Mely váratlan szélvész ordít, zúg mellettem? (Csokonai Vitéz Mihály) Tanulj dalt, a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl. (Vörösmarty Mihály)
5. tárgyatlan (átvitt értelemben, bizalmas) <Szín v. színes dolog> színével a szemet v. az ízlést sérti; nagyon rikító, nagyon kiabál (5). Nem szép ez a sárga ruha, nagyon ordít. Ordít ez a szalag a kalapon. || a. tárgyatlan (átvitt értelemben, bizalmas) Ordít róla vmi: vmely tulajdonság, jelleg, állapot rendsz. kellemetlen, bántó benyomást keltve, feltűnően, szemet szúróan mutatkozik, ütközik ki rajta, válik nyilvánvalóvá. Ordít róla a butaság. Ordít róla, hogy már ivott.
Szólás(ok): ld. szamár.
Igekötős igék: átordít; beordít; beleordít; elordít; felordít; hátraordít; kiordít; közbeordít; leordít; ráordít; teleordít; túlordít; végigordít; visszaordít.
ordító; ordíttat.
