őrület
őrület [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Az agy megbetegedésével kapcs. s a szellemi működések zavarával együttjáró, gyak. féktelen kitörésekkel kísért kóros állapot, ill. az ilyen állapotúvá válás folyamata; elmebaj. Az őrületbe kerget vkit. Kitört rajta az őrület. Az őrülettől való félelem első ízben trombitálás közben jelentkezett nála. Hirtelen elfelejtette a jelt, amit már, ki tudja, hány századszor fújt. (Kuncz Aladár)
2. (túlzó) Az emberi viselkedésnek, magatartásnak a józanság határain túlmenő foka, túlzott megnyilvánulása; hóbort. Féltékenységi, hazafias, vallási őrület. Ne szólj, ne szólj; mert őrületbe hozsz. (Vörösmarty Mihály) [Vajda János emlékének.] Ginák szép, síma karjai Feléd többé nem intenek? | Nem tűrnéd értük, újra, mind, Az őrületet és a bút? (Tóth Árpád) Szent minden csók és minden őrület, | ha végtelen vágy tölti a szivet. (Szabó Lőrinc) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Megszállottság, ihlet. Szent őrületben a költő szeme Földről az égre, égből földre villan. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Ha voltatok valamikor, most gyertek, Legendák, őrületek. (Ady Endre)
3. (túlzó, rendsz. rosszalló) A józan ésszel ellenkező, rendsz. nagyobb emberi tömegben tapasztalható ideges hangulat, lelkiállapot. Háborús vásárlási őrület; a háború őrülete.
4. (bizalmas, túlzó) Felháborítóan ostoba, esztelen tett, cselekedet, eljárás; őrültség. Őrület, hogy mit csináltok! Tiszta őrület; kész őrület! || a. (bizalmas, túlzó) <Indulatos beszédben, felháborodás v. elképedés kifejezésére:> kétségbeejtő helyzet v. állapot; szörnyűség, őrültség. Nahát ez őrület! Őrület, hogy milyen hőség van. [– Képzeld, a harmadik fia is öngyilkos lett.] – Őrület!
Szóösszetétel(ek): 1. őrületroham; 2. sportőrület.
