őrző
őrző melléknév és főnév
I. melléknév -n (átvitt értelemben is) Olyan, aki, ami őriz (1–3). A foglyokat őrző katona; a libákat őrző gyermek; a csecsemőjét betegségektől őrző anya; a hagyományokat őrző nemzedék. || a. (ritka) Olyan, amivel őriznek vmit, vkit. Nem kelt fel többé az óriások csősze, Hogy a rábizott tájt őrző szemmel nézze. (Petőfi Sándor)
II. főnév -t, -je [e] (irodalmi nyelvben) Az a személy, aki vkit, vmit őriz, vkire, vmire felügyel; őr, strázsa. [A királyné] csorda számra tartja gyülevész | szolgáit, éppenséggel mintha minden | hajszála egy őrzőt kivánna. (Katona József) Akik még vagytok, őrzőn, árván, őrzők: vigyázzatok a strázsán. (Ady Endre) || a. (népies) Pásztor (1). Őrzőt fogadott a marhák mellé. „Hanem most már elég, hallja-e kend, anyjuk? …” Reszkető kedvese védelmezésére Ekkép fakadt ki a nyáj bátor őrzője. (Petőfi Sándor) || b. (tájszó) Őr (2a); őrszem.
Szóösszetétel(ek): házőrző.
őrzői.
