pendül
pendül [ë v. e] tárgyatlan ige -t, -jön (-t ragos mértékhatározóval is) (hangutánzó)
1. (irodalmi nyelvben) Megpendül. Pendül a kapa most, letevé a gazda. (Arany János) Mindenik lépténél egyet pendült … az ezüstsarkantyú. (Mikszáth Kálmán)
2. (rendsz. hangsúlyos határozóval) (átvitt értelemben, tájszó) <Élőlény> testben v. anyagi helyzetében gyarapodik. A gyerek a betegség után szépen pendül. A malac már pendül. A fiatal házasok pendülnek: lakást, bútort vettek.
Szólás(ok): ld. húr.
Igekötős igék: felpendül; megpendül.
pendülés; pendülő.
