penge
penge [e-e v. ë-e] főnév pengét, pengéje [e-e v. ë-e]
1. Vágó- v. szúróeszköznek vasból, acélból készült, rendsz. éles és hegyes, keskeny lapja, lemeze. A kard, a tőr pengéje; a fűrész, a gyalu, a véső pengéje. Eltörött a kés pengéje. Köszörüld meg a kasza pengéjét! Hüvelyébe dugta a pengét. Életereje rohamosan fogy, mint a lehellet a kés pengéjén. (Mikszáth Kálmán) S már az orvosok | kése fenyeget, rossz nyakam | fölvágni … Segíts Balázs! … Te ismered a penge élét, a vér ízét, … a szakadt légcső görcseit, s a fulladás | csatáját és rémületét. (Babits Mihály) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Szúró- v. vágófegyver: kard, ill. tőr. → Összemérik (a) pengéiket. Szegények éje! | … Olvaszd ki bennem a vasat, … | – sikló pengét a győzelemre, | Óh éj! (József Attila)
2. Borotvapenge; zsilett. Megélesíti, megfeni a pengét.
Szóösszetétel(ek): 1. pengeél; pengefok; pengehát; pengetok; 2. borotvapenge; kardpenge; késpenge.
pengés; pengétlen.
