pengő
pengő [ë v. e] melléknév és főnév, (ritka, népies) pöngő
I. melléknév Olyan, ami peng, ilyen hangot ad. Pengő érc, húr, pénzdarab, sarkantyú. Csak az öreg János … járt pengő sarkantyúkkal föl s alá a szobában. (Eötvös József) || a. (népies, régies) Fémből készült, vert <pénzdarab, a papírpénzzel ellentétben>. Pengő forint, krajcár, pénz. Pengő pénzért és a mindennapi kenyérért nyomják sokan … a tudományok küszöbét. (Kármán József) Fizetek … 55 krt [= krajcárt] pengő pénzben. (Arany János) Tizenöt bankóforintért – ami akkor három pengő forintnak felelt meg – … egy jó bornyút kapnak. (Móricz Zsigmond)
II. főnév -t, -je [e]
1. (történettudomány) Magyar pénznem 1927. január 1-től 1946. augusztus 1-ig, ennek egysége, ill. az ezzel kifejezett érték. Száz fillér volt egy pengő. Kétszázöt pengőt kért az istentelen azért a semmi bútorért. (Móra Ferenc) A lóversenyeken hajszolta a szerencsét, s minden lóra feltett egy-egy pengőt. (Kosztolányi Dezső)
2. (népies, régies) Fémből vert pénzdarab <a papírpénzzel ellentétben>. Mostan apám nevelőt fogadott számomra, fölötte Nagy bérért (tizenöt pengőt ígérve havonként!). (Arany János) Aki egy énekes madarat megvesz, fizet húsz forintot pengőben. (Jókai Mór)
3. (ritka, népies, régies) Csengő hangot adó fémdarab, kül. sarkantyún. [A szekér] tengelyein nagy acél pengők csörömpölnek. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): pengőérték.
pengőcske; pengőnyi.
