pfuj
pfuj [u v. ú] indulatszó fuj
1. <Érzékeléssel, főleg szaglással, ízleléssel kapcs. undor, utálkozás kifejezésére:> piha. Pfuj, de büdös van itt! Pfuj, ki nem állhatom a nyers tejet. Hermine megszagolta a nyújtott ibolyákat, s azzal undorodva veté el magától. – Pfuj! Éppen olyan szaga van, mint azoknak a szivaroknak, amiket ő [= a férjem] szítt. (Jókai Mór)
2. <Emberre, az iránta érzett ellenszenv, utálat kifejezésére.> Pfuj, de utálom őket! Milyen semmirevalók mind hozzám képest. (Babits Mihály) Ronda vén lány … Hogy száradjon ki magvastól … Pfuj. (Móricz Zsigmond) –21 <-ra, -re ragos főnévvel kapcs>. Pfuj az ilyen emberekre! Ennyi csalás, hitszegés, árulás. (Jókai Mór)
3. <Emberi cselekvés, szándék elítélésére, nagyfokú nemtetszés, felindulással, erkölcsi felháborodással vegyes megvetés kifejezésére.> Pfuj bíró, le vele! Pfuj, ilyet csinálni! Pfuj, szégyelld magad! Azt akarná biz ő. Pfúj! (Obernyik K.) Pfuj! Ki beszél evésről egy szép asszony előtt! (Ábrányi E.–Rostand-fordítás) Nem szégyenled magadat, te ember! Hogy van szemed a szemembe nézni. Pfuj, Kopereczky! (Mikszáth Kálmán) Másvalaki előtt, pláne egy harmadik személy jelenlétében beszélni efféléről [= illetlen dologról] vagy hallgatni efféléket! … fúj, erre a perverzitásra nincsen bennem semmi hajlandóság. (Ambrus Zoltán) Pfuj, nevetség! – folytattam iszonyú | dühben, | szégyenben. – A ti nyomorú éneketekkel kábítsam magam? (Szabó Lőrinc)
4. <Esztétikai értékelésben, főleg a csúnya, a rút szemlélésekor keletkező érzelmi hatásnak az érzékeltetésére.> Pfuj, de rút! –41 <Állítmányszerűen.> Én csak a sokszorosításból ismerem a maga műveit, és mondhatom, hogy nekem nem mind tetszik … A mythologia képeiről nem is beszélek; van köztük egy … az egyszerűen fuj! (Ambrus Zoltán)
5. <Gyermekhez, esetleg kutyához, tiltásként, hogy ne nyúljon vmihez.> Pfuj, gyerekek, nem szabad!
