plebejus
plebejus [ë-ë v. e-e] főnév és melléknév
I. főnév -t, -ok, -a (rendsz. többes számban)
1. (történettudomány) <Az ókori Rómában> a plebszből (1) származó, ahhoz tartozó, jogfosztott személy. A plebejusok küzdelme, harcai a patríciusok ellen.
2. (történettudomány) <A feudalizmus korában> a városok elszegényedett kézműves, kereskedő stb. rétegéből származó, ahhoz tartozó személy. A plebejusok jogokat csikartak ki.
3. (ritka, 1945 előtt) Tág. ért. a nép között élő, a nép bajaival, problémáival foglalkozó, szerény jövedelmű, főleg értelmiségi személy. A mulatságra plebejusokat nem hívtak meg. Plebejushoz nem adta a lányát. [A grófnő] magához engedi a plebejusokat, nem egyenrangú barátkozásra, hanem hogy megnézze őket. (Móricz Zsigmond)
II. melléknév
1. (1945 után, sajtónyelvi) A népből (3) származó, népi eredetű, a néphez hű, a nép érdekeit szolgáló. A XVI. század plebejus írói; a 48-as forradalom plebejus balszárnya.
2. A dolgozó, a kizsákmányolt, a jogfosztott osztályokhoz, rétegekhez tartozó <személy>. Plebejus forradalmár.
3. Ilyen személyre, társadalmi rétegre, osztályra jellemző, valló, tőle származó, vele kapcsolatos. Plebejus arc, elvek, gondolkodás, külső magatartás, politika; plebejus népiesség: az az irodalmi irányzat, amely formai sajátságok utánzásán túlmenően kifejezi a nép forradalmi törekvéseit is, az idillikus, romantikus, a valóságot elkendőző népiességgel ellentétben. Forradalmi következetességgel Petőfi képviseli a plebejus népiességet. Az éles … kékfény még egyszer megvillant plebejus alakján. (Babits Mihály)
Szóösszetétel(ek): plebejus-népies.
plebejusi; plebejuskodik; plebejusság.
