pöfékel
pöfékel [ë] ige -t, -jen [ë] (hangutánzó)
1. tárgyatlan Pipa v. szivar szívása közben ajkával rendsz. tompán cuppogó hangot hallatva, füstgomolyokat ereget. Az öreg az ámbituson pöfékelt. A pöfékel szó mindig egy pohos … hentesre emlékeztet, ki terebélyességének egész commoditásával [= kényelmével] eregeti a kábító füstöt. (Vörösmarty Mihály) Szájába vette a szivart és pöfékelt. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyatlan (bizalmas) Nagy füstöt eregetve dohányzik. Egész nap csak pöfékel.
2. tárgyatlan Vmi lökésszerűen s rendsz. dohogó hangot hallatva füstgomolyokat bocsát ki. Pöfékel a kémény, a mozdony, a tűzhányó.
3. tárgyas (ritka) Füstöt pöfékel: vki, vmi pöfékelve (1–2) füstöt fúj, bocsát ki. || a. tárgyas (ritka) <Dohányt> pöfékelve (1) szív. A vénebb diákok erősen pöfékeltek holmi kapadohányt. (Jókai Mór)
pöfékelés; pöfékelő.
