pofon
pofon határozószó és főnév
I. határozószó <Állandósult szókapcsolatokban:> Arcát érintve, arcára mérve, arcul. Pofon cserdít ← vkit; pofon felejt ← vkit; pofon nyal ← vkit; pofon vág ← vkit; pofon ver vkit. Úgy csapta pofon a nagyállú embert, hogy az nekitántorodott a másiknak. (Gárdonyi Géza) Pofon vágja, fejét, fülét veri, ott ahol éri, a saját gyerekét. (Nagy Lajos)
II. főnév -t, -ok, -ja
1. <Büntetésként, kihívásképpen> tenyérrel vkinek az arcára mért erős ütés; nyakleves. Csattanós pofon; → csárdás pofon; lehúz, leken vkinek egy pofont; → kiosztja a pofonokat; → lekever, → lesóz vkinek egy pofont; pofont → lemér vkinek, vkire; pofonokat → osztogat; pofont → utalványoz vkinek; → adósa vagyok egy pofonnal. Kapott egy pofont. Szóláshasonlat(ok): (olyan) egyszerű mint a v. egy pofon: nagyon e. A váratlanul érkező, dörgedelmes pofontól … csillagot szór a szeme, és elbicsaklik, kificamodik az állkapcája. (Kosztolányi Dezső) Akkora pofonokat kapott… állkapcája. (Kosztolányi Dezső) Akkora pofonokat kapott volna odahaza, hogy még. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben) Vkit hirtelen érő megszégyenítés, megaláz(tat)ás. Nagy pofon volt neki, hogy leváltották tisztségéből. Nem tudta elviselni ezt a pofont.
Szóösszetétel(ek): pofoncsapás; pofonnyalás; pofonütés; pofonvágás; pofonverés.
