realizmus
realizmus [ë] főnév -t, -a (csak egyes számban)
1. (irodalomtudomány, művészettörténet) Az a művészi irány, amelynek célja a valóságnak a jellegzetes vonások kiemelésével, tipikus helyzetekkel és jellemekkel való hiteles ábrázolása. Klasszikus realizmus; → kritikai realizmus; lírai realizmus: a) az érzések hiteles, világos, valószerű kifejezésmódja; b) a tárgyi valóság elemeinek művészi beolvasztása a lírai költészetbe; népies realizmus; szocialista realizmus: a proletárforradalmak és a szocializmus korának művészi realizmusa, amely a valóságot forradalmi fejlődésében, társadalmi-történelmi szempontból hitelesen és pártosan, a dolgozó nép szocialista nevelésének szellemében ábrázolja. A legtöbb nagy művész a realizmus szellemében alkotott. || a. Ennek az iránynak vmely műalkotásban való megvalósulása, módszere, ábrázolásmódja. Élvezi a mű realizmusát. A regény harcos realizmussal ábrázolja a kort. [Petőfi] leíró költeményei a magyar költészet legmagasabb szintjén állanak. Új kritikusa jól kiemeli realizmusukat. (Babits Mihály)
2. (filozófia) Az a filozófiai irányzat, amely a megismerő alanytól független tárgyi valóság létét hirdeti; alapjában véve materialista irányzat, amelyet azonban burzsoá filozófusok idealista elemekkel torzítanak el. || a. (filozófia) Az a középkori idealista bölcseleti irányzat, a skolasztika egyik ága, amely a materialista szemléletű nominalizmussal ellentétben a tárgyi valósággal szemben az általános formákat, az eszméket tekintette elsődleges, valóságos létezőknek. Fogalmi realizmus. A realizmus Platón tanain alapult.
3. (sajtónyelvi, választékos) A körülöttünk levő valóságnak, a lehetőségeknek és erőviszonyoknak világos tudomásulvétele, józan mérlegelése. Nincs benne elég realizmus.
