rejtek
rejtek [e-ë] főnév és melléknév (régies, irodalmi nyelvben)
I. főnév -et, -e [ë, e]
1. Rejtekhely. Fáradt lelkem csendes rejtekedbe vágyott, Völgyek, erdők zölden lombozott határa. (Tompa Mihály) [Bánk] meztelen fegyverrel és magánkívül jő ki rejtekéből. (Gyulai Pál) Be kell nyúlni … ama titkos rejtekekre, … ahol pusztai házakban némely megtakarított bankók tanyáznak. (Tömörkény István) || a. (átvitt értelemben) A kebel, a lélek, a szív rejteke: az ember legmélyebb, titkolt érzéseinek, szándékainak (szék)helye. Levelem szívemnek belső rejtekéből származott. (Csokonai Vitéz Mihály) Azt kivánod, hogy mit én magam Irtózva zárok keblem rejtekébe, | … most elbeszéljem itt? (Vörösmarty Mihály) Álmod hová szállt s kié volt a vágyam, Titok maradt az, szivünk rejtekén. (Ady Endre)
2. (régies) Rejtekben, rejteken: titkon, titokban. Rejteken Jól nyugszik a virág kis völgy ölén. (Vörösmarty Mihály) Ezen napokban veszedelmes volt fegyvert hordani rejtekben. (Jókai Mór)
II. melléknév -en, -ebb [ë, e] (ritka, régies) Titkos, elrejtett, rejtett. Rejtek út: a) titkos, rendsz. föld alatti út, ill. befalazott v. másképpen leplezett alagút; b) (átvitt értelemben) vminek titkos útja-módja. Diplomáciai rejtek utak. Menjünk barátom rejtekebb szobámba. (Madách Imre) Minden várnak van rejtek útja. (Gárdonyi Géza) Bezárta a névjegyet íróasztalának egy belső rejtekfiókjába. (Móricz Zsigmond)
rejtekezik.
