rém
rém főnév és határozószó
I. főnév -et, -e [ë, e]
1. (irodalmi nyelvben) <A babonás hiedelemben> éjente kóborló, emberi alakot öltött, visszataszító külsejű, rosszindulatú szellem; kísértet. Nem kelle semmi, még a jó barát sem, … S futottam, mint kit rémek serge üldöz. (Petőfi Sándor) Ki vagy te, rém? Nem téged hívtalak, | A föld nemtője gyönge és szelíd. (Madách Imre) Fent, fent a csúcson: nagy-nagy szűzi csönd jelen, Lent: a rémeknek harsogása. (Ady Endre) || a. <A felizgatott v. beteg képzeletben> ijesztő, gyötrő formában jelentkező látomás, képzelődés. Rémeket lát: minden alap nélkül rosszat vár, sejt, borúlátóan ítéli meg a (jövő) helyzetet. Magam kivánom megbüntetni azt, Ki nyugtom ellen pártot esküdött. | Vagy nem te vagy … Ki álmomat rémekkel népesítéd, Ki kergettél mint a riadt vadat? (Vörösmarty Mihály) Egy sugár a börtön napja, Éje pedig rémtül népes. (Arany János) A sötétség rémekkel volt tele: Imruska remegett a rémektől. (Babits Mihály)
2. Vminek, vkinek a réme: a) vmely jó ügy érdekében tevékenykedő s a rosszra törő ellenfélben félelmet, rettenetet keltő személy. Az ellenség, a megszállók réme. Hunyadi a törökök réme volt. A pusztabíró volt jelen. Réme valamennyi betyárnak. (Jókai Mór); b) (rosszalló) ismétlődő gonosz cselekedeteivel a szenvedő közösségben rémületet keltő személy. A környék, a vidék réme. Tengeri rablók voltak, rémei a Földközi-tengernek. (Jókai Mór) Vala pedig a vidéknek, Három egész vármegyének | Réme akkor Csóka Péter. (Reviczky Gyula); c) (bizalmas, túlzó) olyan személy, aki közösségének állandóan kellemetlenséget okoz, ill. akitől állandóan valami rossz várható. A család, az utca réme. Ez a vásott gyerek csúzlijával a ház réme.
3. (átvitt értelemben) Újra meg újra megjelenő v. állandóan fenyegető, veszedelmes jelenség, amely ellen nehéz védekezni. A magyar falu egyik réme régebben a tüdővész volt. Az aszály a mezőgazdaság réme volt. Fenyegetett a nagy rém, a kolera. Félek. A jövendő rémektől | Lelkem beteg. (Juhász Gyula) Édesanyám sovány arcán és nagy, fekete, karikás szemein … át … megláttam a legnagyobb rémet, az éhséget. (Móricz Zsigmond) || a. Vminek a réme: vmely kellemetlen v. veszedelmes jelenségnek, körülménynek, helyzetnek aggasztó, ijesztő volta, ill. a múltból felmerülő v. a jövőben látni vélt s iszonyattal, félelemmel eltöltő emléke, képe. A betegség, az éhség, a háború, a munkanélküliség réme. A szegényebb rétegek … ezentúl nem rettegnek a hajléktalanság rémétől. (Nagy Lajos) Ez rossz volt, ez a szörnyű, szüntelen | kiszolgáltatottság, a félelem | … És | csakhamar hozzájuk társult a pénz, | a pénz réme … S a torokgyík réme. (Szabó Lőrinc)
4. (ritka, irodalmi nyelvben) Rémület, rémség, iszonyat. Rém és setétség terjed mindenütt. (Vörösmarty Mihály)
5. jelzői használat(ban) (irodalmi nyelvben, régies) Rémséges, rettenetes, szörnyű. Ekkor előjőnek rém állati a komor éjnek … (Arany János)
II.* határozószó (bizalmas) <Értékelést kifejező jelző előtt fokozó szóként:> rendkívül, igen nagyon, szörnyen. Rém csúnya. Rém jól mulattak. Rém jó pofa. Rém érdekes volt a film. Rém rosszul nézel ki. Nagyon tréfás tudott lenni, pedig rém komoly ember volt. (Móricz Zsigmond) Nagymama | folyton kritizált, rém szigorú volt. (Szabó Lőrinc)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
Szóösszetétel(ek): 1. rémalak; rémálom; rémarc; rémhistória; rémhit; rémjelenet; rémkiáltás; rémkirály; rémkorszak; rémnap; rémóra; rémország; rémrege; rémtanya; 2. agyrém; bányarém.
